Asztalitenisz: Póta Georgina ismét játszhat a világkupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 12:12
Póta Georgina ismét meghívást kapott a női asztaliteniszezők világkupájára, amelyre idén október 27-29-én, a kanadai Markhamben kerül sor.

Az első vk-t 1996-ban rendezték meg, Hongkongban, az idei tehát már a 21. kiírás.

A nemzetközi szövetség csütörtöki hírlevéből kiderül, hogy miután a világbajnoki címvédő, világranglista-vezető kínai Ting Ning visszalépett, honfitársa, Csu Jü-ling lett az első kiemelt. Vele együtt húsz pingpongos alkotja a mezőnyt: egy szabadkártyás játékos mellett a kontinentális kupák bajnokai, valamint az utánuk következő legjobbak állnak majd asztalhoz.

Ott lesz az indulók között a címvédő japán Hirano Miu is, aki tavaly, Philadelphiában meglepetésre bizonyult a legjobbnak, s aki győzelmével a verseny történetének első nem kínai és – 16 évesen – legfiatalabb bajnoka lett. A 2014-ben elő-, tavalyelőtt és tavaly pedig nyolcaddöntős Póta a világranglista 32. helyezettjeként tizedik kiemeltként vág majd neki a versenynek.

A torna csoportmérkőzésekkel kezdődik, majd következik az egyenes kieséses szakasz. A csoportok sorsolását október 26-án, a helyszínen tartják.

Az idei világkupa pénzdíja 150 ezer dollár, ebből a győztes 45 ezret kap.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik