Asztalitenisz: négy között a címvédők a Top 12 bajnokságban

Vágólapra másolva!
2017.12.12. 20:13
Lakatos Tamás és Ambrus Krisztina személyében mind a két címvédő bejutott a legjobb négy közé az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán.

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban zajló torna keddi nyitó napján a csoportmérkőzéseket rendezték meg.

A Passauban légióskodó 22 éves Lakatos gyakorlatilag öt győzelemmel lépett tovább, igaz, egyik ellenfelének sérülése miatt ténylegesen csak négy meccset kellett játszania. Mögötte a BVSC versenyzője, Molnár Krisztián lett az 1-es csoport másodikja.

A másik hatosban is voltak sérülés miatti visszalépések, itt a német TTC Ober-Erlenbach asztaliteniszezője, Ecseki Nándor végzett az élen a celldömölki Szita Nándor előtt.

Szerdán Lakatos–Szita és Molnár–Ecseki elődöntőket rendeznek.

A nőknél a 25 éves Ambrus – az Erdért SE játékosa – négy győzelemmel és egy vereséggel csoportja második helyén zárva lépett tovább a legjobb négy közé. Az 1-es számú hatost a Statisztikát képviselő Fehér Orsolya nyerte meg százszázalékos teljesítménnyel, Ambrust 4–1-re megverve.

A 2-es csoportban a korábbi bajnok Madarász Dóra győzelmével érvényesült a papírforma – a Szekszárd játékosa öt sikerrel végzett az élen –, mögötte a budaörsi Nagyváradi Mercédesz lett a második, ő négyszer nyert.

Az elődöntőben Madarász Ambrussal, Fehér pedig Nagyváradival csap össze.

A szerdai program 15 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik