Asztalitenisz: magyar érmek a veterán világbajnokságon

JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 19:39
null
Fejér-Konnert András és Varga Sándor párosa második lett
Június 18. és 24. között Las Vegasban rendezték meg a 19. veterán asztalitenisz-világbajnokságot, melynek különböző korcsoportjaiban több mint négyezer sportoló állt asztalhoz. Magyarországot harminc asztaliteniszező képviselte.

Rendkívül magas volt az egy négyzetméterre eső világsztárok száma a las vegasi Convention Centerben, amely június 18-24. között a 19. kiírásához érkezett veterán asztalitenisz-világbajnokságnak adott otthont. Világ- és Európa-bajnokok, olimpiai győztesek mérettettek meg negyven éves kortól kezdődően különböző korosztályokban – nem mellékesen kilencven év feletti pingpongozók is ütőt ragadtak.

A székelyudvarhelyi Fejér-Konnert András harmadik alkalommal vett részt veterán vb-n: négy évvel korábban Brazíliában a dobogóra is sikerült felállnia, s az erős mezőny dacára most is az éremszerzést tűzte ki célul. Fejér magabiztos, sima győzelmekkel indított, selejtezőcsoportjában egyaránt 3:0-ra verte uruguayi, egyesült államokbeli és ír ellenfeleit. Később egy dán, egy belga, majd ismét egy egyesült államokbeli versenyzőt gyűrt le játszmaveszteség nélkül, a nyolcaddöntőben pedig 3:2-re verte az amerikai Li Tuant.

Az elődöntőbe jutásért rendezett találkozón az egyéniben egyszer, párosban négyszeres világbajnok, egyéniben, csapatban és párosban összesen kilencszeres Európa-bajnok Jörgen Persson viszont megálljt parancsolt a székely versenyzőnek: Fejér-Konnert 7:7-ig minden játszmában tartotta a lépést az 1966-ban született svéd sztár ellen, a 2012-ben visszavonult, hét olimpiát is megjárt Persson viszont jobban összepontosított, s 3:0-val jutott az elődöntőbe – két körrel korábban egyébként ugyanilyen eredménnyel búcsúztatta Horváth Istvánt is.

Fejér-Konnert András (balra) és a kilencszeres Európa-bajnok Jörgen Persson
Fejér-Konnert András (balra) és a kilencszeres Európa-bajnok Jörgen Persson

A negyeddöntő jelentette a végállomást Varga Sándor számára is: az addig kiválóan játszó magyar asztaliteniszezőt a dán Allan Bentsen nagy csatában győzte le 3:2-re.

Ami nem sikerült egyéniben, sikerült párosban: az ötven év felettiek férfi páros versenyében a tavalyi veterán Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző Fejér-Konnert–Varga duó a nagyon erős mezőnyben magabiztosan vette az akadályokat, az elődöntőben 0:1-ről fordítva nyertek 3:1-re a német Bruno Lehmann, Achim Stoll páros ellen.

A döntőben a Jörgen Persson–Erik Lindh kettős volt a magyarok ellenfele – utóbbi a szöuli olimpián volt egyéniben bronzérmes, csapatban háromszoros világbajnok, csapatban és párosban nyolcszoros Európa-bajnok. Az első játszmát a svédek 11:7-re hozták, a másodikban viszont hiába vezettek 10:6-ra a magyarok, a svéd páros nagyot fordítva nyert 12:10-re, a harmadikat pedig 11:8-cal kipipálva lett világbajnok.

„Úgy érzem, derekasan helytálltunk egy nagyon-nagyon erős mezőnyben, szégyenkezésre semmi okunk. Nagyon jól éreztük magunkat, s őszintén megmondom, titkon reménykedtem az éremben, de látva az erős „felhozatalt” kételkedtem, hogy ilyen remekül fog menni a játék egyéniben és párosban is. Nem adjuk fel, előbb-utóbb csak összejön az aranyérem is” – értékelt Las Vegasból a Nemzeti Sportnak a korábbi sokszoros román és német bajnok Fejér-Konnert András, akinek kalandos életéről és pályafutásáról korábban itt olvashattak.

A férfi párosok küzdelmében mégis akasztottak magyar játékos nyakába is aranyérmet: az 55 évesek korcsoportjában a marosvásárhelyi születésű, német színekben versenyző Böhm Zsolt a harminc éve Luxemburgban élő, besztercei származású román Traian Ciociuval az oldalán állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

NÉGY MAGYAR ARANYÉREM

A negyven év feletti nők egyéni versenyében magyar aranyérem született: a végig magabiztosan versenyző Kertai Rita az elődöntőben 3:1-re megverte a kínai Zheng Qiu Xia-t, majd a fináléban a 2015-ös belga Európa-bajnokot, Cecile Ozert győzte le 3:2-re – a magyar játékos 11:5-re hozta a döntő játszmát.

A 70 év feletti nők egyéni versenyében szintén aranyéremnek örülhetett a magyar küldöttség: Zacher Gizella az elődöntőben az egyesült államokbeli Connie Sweerist verte 3:0-ra, a döntőben pedig a szintén amerikai Donna Sakai felett aratott 3:2-es sikert – a győzelem értékét növeli, hogy a magyar versenyző mindkét ellenfele az Amerikai Egyesült Államok asztalitenisz Hall of Fame-jének tagja.

Az 50 éves nők egyéni versenyében magyar játékos nyakába akasztották a bronzérmet, igaz, a Ceausescu Romániájából disszidáló, marosvásárhelyi Nemes Olga idestova három évtizede Németországot képviseli a különböző megmérettetéseken.

A nőknél maradva: Kertai Rita a cseh Libuse Horakovával az oldalán párosban is aranyat nyert: a duó magabiztosan menetelt a legjobb négy közé, ahol egy német párost, majd a döntőben az észt Merje Aas és a német Ursula Luh-Fleischer alkotta kettőst verte sima 3:0-ra.

A magyar küldöttség negyedik aranyát a 60-64 évesek között versenyző Frank Béla nyerte: a hetvenes, nyolcvanas években tíz magyar bajnoki címet, kétszer BEK-et, egyszer pedig – 1976-ban – párosban Európa-bajnoki bronzérmet szerző magyar asztaliteniszező az elődöntőben még megizzadt a kínai Huang Jia Yang ellen (3:2), a fináléban viszont 3:0-ra ütötte ki a német Frank-Manfred Nieswandot.

Az 50-54 év közötti férfi egyéni viadalt – a várakozásoknak megfelelően – Jörgen Persson nyerte, bár az egykori svéd klasszis a döntőben alaposan megizzadt a Magyarországon született, 1985-ben Belgiumba emigrált, jelenleg német színekben versenyző Podpinka András ellen: a többszörös holland, német és belga bajnok magyar származású asztaliteniszező – aki nem mellékesen 2001-ben vb-ezüstöt szerzett a belga válogatottal – 3:2-es vereséget szenvedett. A mindent eldöntő játszma kiélezett küzdelmet hozott, a 12:10-nek a végén Persson örülhetett.

Az eseményen harminc magyar versenyző állt asztalhoz, köztük Jónyer István is, aki a csoportban egy győzelem mellett két vereséget könyvelhetett el, majd a vigaszágon egy újabb győzelem után a 64-be jutásért rendezett találkozón 3:0-ás vereséget szenvedett brazil ellenfelétől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik