Asztalitenisz: két magyar páros a world tour negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 13:50
Póta Georgina a svéd Matilda Ekholm oldalán és az Ecseki, Szudi duó élte túl a 16-os páros főtábla csütörtök délelőtti első fordulóját a BOK Sportcsarnokban zajló asztalitenisz world tour versenyen. A másik két magyar kettős kiesett.

Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm – a tavalyi, budapesti world tour viadal ezüstérmesei – a Jana Noszkova, Marija Tajlakova orosz kettőssel csapott össze első meccsén, s pontosan játszva, második kiemelthez méltó magabiztossággal nyert. A rivális mindössze 17 pontot tudott csinálni a háromszettes mérkőzés alatt.

Madarász Dóra és Pergel Szandra is verhető ellenfelet kapott a lengyel Katarzyna Grzybowska-Franc és a többszörös paralimpiai bajnok Natalia Partyka személyében, de a megnyert első játszma után a rivális akarata érvényesült. Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar duó 3:1-re maradt alul.

Madarász a találkozó után úgy fogalmazott, úgy érezte, pariban voltak a lengyelekkel, talán a szervafogadásuk volt egy kicsit gyengébb, csak apróságok döntöttek.

„Csináltak néhány extra pontot, ez volt a különbség” – mondta a szekszárdiak játékosa.

Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány úgy látta, jobb volt az ellenfél, s ugyan a nyitó szettet sikerült elvenni tőlük, a folytatás a reális erőviszonyokat tükrözte.

„Nehéz meccs volt, főleg úgy, hogy Szandra az első meccsét játszotta a versenyen, az pedig mindig nehéz. Ráadásul ez a lengyel páros nagyon jó, többször játszottak már world tour döntőben” – mondta az MTI-nek a szakember.

Pótáék sikeréről beszélve kiemelte, hogy sima mérkőzés volt, de az első meccstől mindig tart egy kicsit az ember.

„Annyira összeszokott páros az övék, olyan szisztémában játszanak, hogy ha az egyikük esetleg gyengébb napot fog ki, akkor is tudnak győzni, főleg egy ilyen, közepes játékerőt képviselő ellenféllel szemben” – tette hozzá, hangsúlyozva: a 2017-eshez képest erősebb mezőnyben is képesnek tartja a duót arra, hogy megismételje tavalyi sikerét, a döntőbe jutást.

A férfiaknál először a tavaly meglepetésre elődöntős Ecseki Nándor, Szudi Ádám párosért szoríthatott a közönség, a kettős nem is okozott csalódást. Négy játszmában legyőzte egyiptomi riválisát, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

A selejtezőből főtáblára jutó magyar-dán duónak, Szita Mártonnak és Tobias Rasmussennek reálisan nem lehetett esélye a második helyen kiemelt szingapúri Kao Ning és Pang Hszüe-csie ellen. Nem is sikerült borítaniuk a papírformát, a legjobb 16 a végállomást jelentette számukra.

A párosverseny péntek délután folytatódik, Pótáékra a Sofia Polcanova, Mo Zhang osztrák, kanadai, Ecsekiékre pedig az első helyen kiemelt Patrick Franziska, Jonathan Groth német, dán duó vár a legjobb nyolc között.

A 150 ezer dollár összdíjazású viadalra 53 ország több mint 400 játékosa, köztük 23 magyar nevezett.

ASZTALITENISZ WORLD TOUR
BUDAPEST, 150 000 DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ, A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd)–Jana Noszkova, Marija Tajlakova (orosz) 3:0 (5, 4, 8)
Katarzyna Grzybowska-Franc, Natalia Partyka (lengyel)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 3:1 (-11, 7, 6, 8)

FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ, A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Ecseki Nándor, Szudi Ádám (magyar)–Kalid Asszar, Mohamed el-Bejali (egyiptomi) 3:1 (7, -8, 8, 6)
Kao Ning, Pang Hszüe-csie (szingapúri)–Szita Márton, Tobias Rasmussen (magyar, dán) 3:1 (9, 9, -6, 6)

KÉSŐBB
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Pergel–Szőcs Bernadette (román) 13.00
Madarász–Mo Zhang (kanadai) 17.30
Póta–Szun Jing-sa (kínai) 18.20
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Lakatos Tamás–Tiago Apolonia (portugál) 19.10

TOVÁBBI PROGRAM
PÉNTEK
nyolcad-, negyed- és elődöntők 14.00
SZOMBAT
negyed- és elődöntők 10.00
VASÁRNAP
döntők 15.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik