Asztalitenisz: Generációk Csatája – Waldner már Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.19. 20:24
Jan-Ove Waldner, a Generációk Csatája elnevezésű vasárnapi asztalitenisz-gála egyik főszereplője már szombaton megérkezett Budapestre, s azt mondta: nagyon várja a fellépést, különösen az egykori példaképe, Klampár Tibor elleni mérkőzést.


Az olimpiai és hatszoros világbajnok svéd játékos, aki 1982-ben éppen a magyar fővárosban rendezett Európa-bajnokságon robbant be a nemzetközi élvonalba, az esemény sajtótájékoztatóján, a Legenda sétahajón elárulta: még ma is játszik a svéd ligában.

Az olimpiai és hatszoros világbajnok svéd játékos, aki 1982-ben éppen a magyar fővárosban rendezett Európa-bajnokságon robbant be a nemzetközi élvonalba, az esemény sajtótájékoztatóján, a Legenda sétahajón elárulta: még ma is játszik a svéd ligában.

„Idén mindössze egy meccset vesztettem, igaz, csak egyet játszottam” – mondta mosolyogva.

„A válogatottól már 2006-ban visszavonultam, s ma már azt érzem, hogy a szervezetem egyre nehezebben viseli a terhelést. A motivációm sem a régi már, így valószínűleg még néhány mérkőzés, és végleg felhagyok a versenyszerű játékkal.”

Az 50 éves asztaliteniszező hozzátette: gálákon természetesen a jövőben is részt vesz majd, s már nagyon várja a vasárnapi fellépést is.

„Jó meccsre számítok, lazán állok hozzá. Úgy hallottam, hogy Tibor bajlódik a vállával, így talán lesz esélyem ellene” – mondta. Kettejük összecsapása az 1989-es dortmundi világbajnokság negyeddöntőjének „visszavágója” lesz, azt a találkozót a klasszis skandináv játékos nyerte 3:1-re.

„Két-három éve nem vesztettem mérkőzést, igaz, csak a Budapest II-es bajnokságban játszom. Én még nem akarok visszavonulni!” – vette át a szót a kétszeres világbajnok Klampár Tibor, aki nem mellesleg a bajnoki címvédő Celldömölk férficsapatának edzője.

A két legendás játékos egymás oldalán párost is játszik majd, Klampár erről viccesen így vélekedett: „majd megcsinálom neki a ziccert, aztán meglátjuk, mit kezd vele; vagy az is lehet, hogy néha egymásnak szaladunk”.

A káposztásmegyeri Jégpalotában sorra kerülő eseményen az elnevezéshez hűen minden generáció képviselteti magát, a legfiatalabb résztvevő 12, a legidősebb pedig – Klampár Tibor – 62 éves.

Elővételben 1400-1500 jegy kelt el, de még a helyszínen is lehet belépőkhöz jutni.

Waldner és Klampár mellett a belga Jean-Michel Saive-et, valamint többek között Gergely Gábort és Tóth Krisztinát is láthatják a gálán a nézők. A hét olimpián szerepelt Saive azért nem tudott már szombaton Budapestre repülni, mert a közelmúltban bejelentette visszavonulását, és Belgiumban éppen ma búcsúztatják el ünnepélyes keretek között.

Tóth Krisztina ugyanakkor ott volt a sajtótájékoztatón, s úgy fogalmazott: nagyon ritka a sportágban az ilyen volumenű gála, s nagyon örül, hogy – egyetlen női szereplőként – ő is a részese lehet.

„Tavaly is felléptem, felejthetetlen volt, akkor búcsúztattak el az aktív játéktól. Remélem, most is sok gyerek látogat majd ki az eseményre, s kap kedvet az asztaliteniszhez” – mondta a hétszeres Eb-győztes játékos.

A kapukat 14 órakor nyitják ki, a program pedig 16 órakor kezdődik és a tervek szerint 19 óra után ér véget. A legendás játékosokon kívül ott lesz még a mezőnyben Pattantyús Ádám, az ötletgazda és főszervező Fazekas Péter, Lindner Ádám, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Majoros Bence, Bruckner Máté, Juhász Patrik, András Csaba és Both Olivér.

Az idén második alkalommal sorra kerülő Generációk Csatáját élőben közvetíti az M4 Sport.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik