Asztalitenisz Eb: Póta és egyesbeli legyőzője párosban döntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.03. 19:08
Póta Georgina és Elizabeta Samara bejutott a vasárnapi fináléba női párosban a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon. A magyar, román duó a szombati elődöntőben a kínai származású holland, illetve lengyel színekben versenyző Li Jie és Li Qian ellen nyert hat szettben.

Az első játszmában ugyan szinte végig Pótáék vezettek, végül azonban szettlabdát is hárítaniuk kellett ahhoz, hogy előnybe kerüljenek. A folytatásban aztán jóval könnyedebben – 11:6-ra győzve – duplázták meg előnyüket, a harmadik játékrészben azonban feltámadt a rivális. A két Li 9:4-re elhúzott, s bár Pótáék egyenlítettek, Samara a szett végén kétszer is hibázott, így szépített az ellenfél. A holland, lengyel kettős ettől lendületbe jött, a magyar és a román játékos pedig leblokkolt, s a negyedik szettben mindössze három pontot tudott szerezni, így négy felvonás után 2:2 volt az állás.

Az ötödik játszma már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, Póta és Samara „magához tért", jóval türelmesebben és pontosabban játszott, mint az előző két szettben, s ennek meg is lett az eredménye: az újabb játszma begyűjtésével karnyújtásnyira kerültek a finálétól. A hatodik játékrészben sokáig fej fej mellett haladtak a felek, majd 10:8-nál két meccslabdához jutottak Pótáék, s ugyan mindkettőt elhibázták, 11:10-nél újabb lehetőségük adódott arra, hogy befejezzék a mérkőzést. Ekkor időt kért Téglás Péter szövetségi kapitány, s utóbb kiderült, hogy jól tette, mert ezt a labdamenetet már Póta és Samara nyerte, ezzel bejutottak a döntőbe.

A finálét magyar idő szerint vasárnap 13 órától rendezik, a meccs másik résztvevője egy újabb ázsiai származású duó, a Hu Melek, Shen Yanfei török, spanyol kettős lesz.

A 30 éves Póta Georgina 2007-ben csapatban, 2008-ban pedig Tóth Krisztinával párosban lett Európa-bajnok, azaz a torna zárónapján pályafutása harmadik Eb-aranyát szerezheti meg.

ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ

Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, román)–Li Jie, Li Qian (holland, lengyel) 4:2 (11, 6, –9 , –3, 7, 10)
Hu Melek, Shen Yanfei (török, spanyol)–Han Ying, Irene Ivancan (német) 4:1 (14, 5, 11, –9, 12)
KORÁBBAN
NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Póta, Samara–Shan Xiaona, Petrissa Solja (német) 4:3 (10, –9, 10, –7, –10, 12, 8)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Samara–Póta 4:1 (9, –9, 12, 7, 7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik