MTI 2016.10.18 23:33 Frissítve: 2016.10.18 23:57

Asztalitenisz Eb: Majoros meglepetéssikerrel kezdett

Majoros Bence nagy meglepetésre legyőzte a szerb Alekszandar Karakasevicset a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, így karnyújtásnyira került attól, hogy a selejtezőből feljusson a férfi egyes főtáblájára.

A Dortmundban légióskodó 19 éves magyar játékos – a hazai csapat legfiatalabb tagja – a második kvalifikációs meccsén került szembe a 40 esztendős, vegyes párosban négyszeres Eb-aranyérmes Karakaseviccsel, aki jelenleg 84. a világranglistán, de fénykorában sokkal előkelőbb helyen jegyezték. Majoros Bence a 214. az ITTF rangsorában, de nem törődött a különbséggel, öt szettben nyert ellenfele ellen.

„Nagy név és felnézek rá, de a meccs előtt azzal motiváltam magam, hogy ő is verhető” – mondta az MTI-nek a magyar játékos. Hozzátette: az első két szettet viszonylag simán nyerte, Karakasevics akkor még nem érezte a taktikáját, a távolságot. A harmadik játszmát aztán 9:7-es vezetésről megfordította a szerb, és az utolsó két szett is szoros volt, de ott meg tudta csinálni azokat a dolgokat, amiket a harmadikban szoros állásnál nem – nyilatkozta a magyar versenyző.

Majoros hozzátette: az volt a taktikája, hogy minél kevesebbszer üsse a labdát a szerb kezére, akinek félelmetes hírű, gyors a csuklója, s ez be is jött.

„Bár néha azért úgy jöttek vissza róla a labdák, mint senki másról. Nagyon örülök, hogy győzni tudtam, ez pályafutásom eddigi legnagyobb skalpja” – fogalmazott a fiatal magyar asztaliteniszező.

Hozzá hasonlóan Pattantyús Ádám és Lakatos Tamás is megnyerte második mérkőzését a selejtezőben, Szudi Ádám és Kosiba Dániel viszont kikapott.

Férfi egyesben összesen 125 játékos érdekelt, közülük 93 a kvalifikációban próbálkozik. A 23 csoportgyőztes egyből csatlakozik a főtáblán a 32 kiemelthez, míg a 18 kisorsolt másodiknak még egy mérkőzést kell játszania és nyernie a 64-es főtáblára jutáshoz.

A selejtezős küzdelmek szerdán folytatódnak.

A Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyez.

ASZTALITENISZ EB, SELEJTEZŐ
VEGYES PÁROS

Szudi, Pergel–Arturs Reinholds, Inta Zdanovska (lett) 3:1 (5, -9, 7, 5)

FÉRFI EGYES
3. CSOPORT

Pattantyús Ádám–Laurens Tromer (holland) 4:0 (8, 10, 8, 3)

5. CSOPORT
Majoros Bence–Alekszandar Karakasevics (szerb) 4:1 (6, 5, -9, 9, 9)

10. CSOPORT
Cedric Nuytinck (belga)–Szudi Ádám 4:1 (9, 9, 8, -8, 4)

13. CSOPORT
Lakatos Tamás–Mihai Bobocica (olasz) 4:3 (-8, 6, 9, -6, 13, -8, 7)

22. CSOPORT
Tomislav Pucar (horvát)–Kosiba Dániel 4:3 (-11, -10, 9, -9, 1, 9, 6)

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.05.18 01:26:55

Egyéb egyéni MAROSI GERGELY

„Nagyon sokat edzünk, és csak másfél percünk van” – ez áll az rg-sek könnyed szépsége mögött.

2017.05.18 00:00:17

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. „Végső soron nem magunkat kell meggyőznünk.”

2017.05.12 14:12:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A konferencia kiváló alkalmat teremt a magyar sport társadalmi, gazdasági és kulturális értékeinek, fejlesztési lehetőségeinek bemutatására.

2017.05.12 19:49:47

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

A 75. születésnapját ünneplő Schmitt Pál fiatalos és tevékeny, folyamatosan fejleszti magát.

2017.05.12 12:07:14

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Egy órán keresztül harcolt vele, de megérte. A tonhal hétszer akkora, mint a fiú, aki kifogta.