Asztalitenisz Eb: Pattantyús és Szudi főtáblás, Kosiba kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 19:24
Pattantyús Ádám veretlenül megnyerte a selejtezőcsoportját a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, ezzel feljutott a főtáblára. Három magyar férfi játékos másodikként zárt a négyesében, közülük Szudi Ádám és Kosiba Dániel szerencsés sorsolással a bejátszó körbe jutott – Szudi nyert és főtáblás, Kosiba kiesett. A vegyes párosok 32-es főtábláján három magyar, illetve részben magyar duó szerepelhet, női egyesben mind az öt hazai asztaliteniszező ott lesz a főtáblán.

FÉRFI EGYES FÉRFI EGYES

A második, szerdai versenynapon Pattantyús egy albán ellenfél ellen aratott villámgyőzelmet, szettet sem veszítve, így ő már készülhet a legjobb 64 csütörtökön rajtoló küzdelmeire.

Majoros Bence, Szudi Ádám és Kosiba Dániel másodikként zárt a csoportjában, de utolsó meccsük teljesen különbözőképpen alakult. A kedden a szerb Alekszandar Karakasevics ellen bravúrgyőzelmet arató Majoros a diadal után azt mondta az MTI-nek, hogy szerdán elég lesz egy szettet nyernie a továbbjutáshoz, ezzel szemben a holland Ewout Oostwouder ellen kettőt is begyűjtött, de ez is kevés volt a sikerhez, Karakasevics mögött második lett. Szudi ki-ki mérkőzést játszott a svájci Lionel Weberrel, 3:0-ra vezetett, és meccslabdái is voltak, ám nagy izgalmak után csak 4:3-ra tudta hozni a találkozót, de a második hely meglett. Kosiba sima, négyjátszmás győzelmet aratott a nem túl sportos testalkatú, észt Aleksandr Smirnov ellen.

Az egyesben érdekelt ötödik magyar játékos, Lakatos Tamás rendkívül szoros csatában alulmaradt az osztrák David Serdarogluval szemben, így ő kiesett.

A férfi egyes selejtezőjében csak a csoportgyőzelem ért egyenes ági továbbjutást, a 23 csoport másodikjai közül sorsolással kiválasztanak 18 szerencsést, ők még egy meccset játszhatnak, s ha nyernek, szintén a legjobb 64 között folytathatják szereplésüket.

Szudi Ádámnak és Kosiba Dánielnek kedvezett a szerencse, Majoros Bence nevét azonban nem sorsolták ki, így ő egyesben befejezte a szereplését a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon.

Szudi sikerrel vette a bejátszó kört, Kosiba viszont kikapott, így ő befejezte szereplését.

Az aktuális világranglistán 182. Szudi esélyesnek számított az ír Ashley Robinson (360.) elleni találkozón, ennek megfelelően ő irányított. Az első három szettben a rivális még tartotta magát, a negyedik azonban már sima volt, s a magyar játékos négyjátszmás győzelemmel biztosította a helyét a 64-es főtáblán.

„Úgy érzem, egyre jobban játszom, hozzászoktam a körülményekhez. Három-null után próbáltam nagyon koncentrálni, nehogy úgy járjak, mint az előző meccsemen, és felesleges küzdelemre kényszerüljek, szerencsére most sikerült gyorsan befejeznem. Este lesz még egy vegyes páros mérkőzésem, utána pihenek a holnapi folytatás előtt” – nyilatkozott a meccs után Szudi Ádám.

Kosiba (146.) nem tudott mit kezdeni az olaszok rutinos asztaliteniszezőjével, Mihai Bobocicával (104.), aki csak a harmadik szettet „engedte át” neki, így búcsúra kényszerült. Mivel Kosiba párosban nem érdekelt, számára már a második versenynapon befejeződött a budapesti Eb.

NŐI EGYES

Szerdán Pergel Szandra csoportja leggyengébb játékosa, a montenegrói Ivona Petrics ellen nyert négy szettben, Madarász Dóra a lett Inta Zdanovskát győzte le, ugyancsak nagyon simán.

„Szerencsére a tavalyi vállsérülésem és a mandulaműtét miatti kihagyás már a múlté, már százszázalékos állapotban vagyok fizikailag. A rajt előtt azt tűztem ki célul, hogy jussak fel a főtáblára, és ott menjek legalább egy kört. Sok függ a sorsolástól, jó lenne elkerülni a honosított kínai játékosokat, majd meglátjuk” – nyilatkozott az MTI-nek Madarász Dóra.

Az egyes selejtezőjében csak a csoportgyőzelem ért egyenes ági továbbjutást, s Nagyváradi Mercédesz erről lemaradt azzal, hogy kikapott csoportja favoritjától, a holland Britt Eerlandtól. A Budaörs 22 éves pingpongozója utolsó mérkőzésén aztán ki-ki meccsen találkozott a horvát Dorina Srebrnjakkal, akit öt játszmában legyőzött, így ötösében a második helyen zárt, azaz reménykedhetett a folytatásban. A 19 csoportmásodik közül hetet kisorsoltak, ők egyből a főtáblára kerültek, a fennmaradó 12 játékos még egy találkozót vív a feljutásért. A szerencsések közé került Nagyváradi is, így mind az öt hazai női asztaliteniszező szerepelhet a főtáblán.

A nyolcadik kiemelt Póta Georgina és a 27. Lovas Petra alanyi jogon az elitmezőny tagja egyesben – a 64-es tábla küzdelmei csütörtökön rajtolnak.

VEGYES PÁROS

Szudi Ádám és Pergel Szandra kettőse már a második meccsét játszotta a selejtezőben, s ezt is sikerrel vívta meg, míg Nagy Krisztián és a horvát Andrea Pavlovic párosa először lépett asztalhoz, de számukra már az első győzelem a főtáblára jutást jelentette.

A legjobb 32 között alanyi jogon helyet kapott Póta Georgina és a finn-magyar állampolgárságú Oláh Benedek duója, így a hazai szurkolók szerda este három kettősnek is szoríthattak a versenyszám főtáblás küzdelmeiben, ahol végül két magyaros egység győzni tudott.

NŐI PÁROS

Lovas Petra és a szlovák Eva Ódorová játék nélkül jutott a főtáblára.

A Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyez.

ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSÁG
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
3. csoport
Pattantyús Ádám–
Dorjan Tapia (albán) 4:0 (3, 5, 4, 6)
5. csoport
Ewout Oostwouder (holland)–Majoros Bence 4:2 (10, –8, –2, 5, 0, 7)
10. csoport
Szudi Ádám
–Lionel Weber (svájci) 4:3 (5, 8, 8, –13, –6, –11, 9)
13. csoport
David Serdaroglu (osztrák)–Lakatos Tamás 4:2 (10, 5, –15, –9, 2, 13)
22. csoport
Kosiba Dániel–
Aleksandr Smirnov (észt) 4:0 (7, 3, 5, 5)

BEJÁTSZÓ KÖR
Szudi–Ashley Robinson (ír) 4:0 (8, 6, 8, 3)
Kosiba–Mihai Bobocica (olasz) 1:4 (–7, –7, 12, –5, –5)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
3. csoport

Britt Eerland (holland)–Nagyváradi Mercédesz 4:1 (–10, 6, 5, 6, 11)
Nagyváradi–Dorina Srebrnjak (horvát) 4:1 (11, –8, 10, 5, 8)
4. csoport
Pergel Szandra–Ivona Petrics (montenegrói) 4:0 (4, 4, 4, 8)
9. csoport
Madarász Dóra–Inta Zdanovska (lett) 4:0 (6, 7, 6, 8)

VEGYES PÁROS, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ

Nagy Krisztián, Andrea Pavlovic (magyar, horvát)–Darko Jorgic, Alex Galic (szlovén) 3:1 (6, –10, 6, 12)
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Cedric Nuytinck, Eline Loyen (belga) 3:1 (–8, 6, 5, 8)
FŐTÁBLA, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Oláh Benedek, Póta Georgina (finn, magyar)–Benjamin Brossier, Stephanie Loeuillette (francia) 3:1 (8, 9, –9, 8)
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Chen Weixing, Sofia Polcanova (osztrák) 3:2 (3, 6, –9, –9, 4)
Laurens Tromer, Britt Eerland (holland)–Nagy Krisztián, Andrea Pavlovic (magyar, horvát) 3:2 (–8, 4, –16, 6, 6)

NŐI PÁROS
SELEJTEZŐ

Lovas Petra, Eva Ódorová (magyar, szlovák)–Ho Tin-tin, Kelly Sibley (angol) játék nélkül

FÉRFI PÁROS
SELEJTEZŐ, a főtáblára jutásért
Ecseki Nándor, Majoros Bence–Aleksandr Smirnov, Vallot Vainula (észt) 3-0 (8, 14, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik