Asztalitenisz Eb: Lebesson és Hu Melek nyerte az egyes küzdelmeket

Vágólapra másolva!
2016.10.23. 19:47
null
A nőknél Hu Melek lett az Európa-bajnok (Fotó: Hegedűs Gábor)
A férfiaknál a francia Emmanuel Lebesson, a nőknél pedig a kínai származású, török színekben versenyző Hu Melek nyerte az egyes küzdelmeket a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon. Párosban az erősebb nemnél német-dán, míg a hölgyeknél német aranyérem született.

 

A férfi egyes döntőjében két francia csapott össze, a 16-odikként rangsorolt, 28 esztendős Lebesson mellett – ugyancsak némi meglepetésre – a hatodik helyen kiemelt, 22. születésnapját két nap múlva ünneplő Simon Gauzy került a fináléba. Az első játszma a rutinosabb Lebessoné lett, s bár Gauzy a másodikban egyenlített, a folytatásban is ő irányított, s 3:1-es vezetésénél egy szettre került az aranyéremtől. Noha a rivális megpróbálta hibázásra kényszeríteni, az ötödik felvonásban is ő összpontosított jobban, s így ő lett Európa idei bajnoka.

A női egyes fináléja rendkívül egyoldalú küzdelmet hozott, a nyolcaddöntőben Póta Georginát, a legjobb négy között pedig a címvédő román Elizabeta Samarát búcsúztató, ugyancsak kínai származású, portugál Yu Fu csak asszisztált a 27 éves, hatodik helyen kiemelt Hu Melek sikeréhez. A kilencedikként rangsorolt Yu az első három szettben összesen csupán kilenc pontot tudott összegyűjteni, s bár a negyedikben a török 10:7-nél három meccslabdát is elizgult, s így a portugál nyert egy játszmát, a vége sima győzelem lett.

Ami a párosokat illeti, a nőknél német házidöntőt rendeztek, s az a Kristin Silbereisen, Sabine Winter duó diadalmaskodott hét szettben, amely a szombati elődöntőben a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettőst verte. A férfiaknál Patrick Franziska és Jonathan Groth személyében német és dán győztest avattak.

A kedden kezdődött és vasárnap véget ért egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyzett a Tüskecsarnokban.

ASZTALITENISZ EB, BUDAPEST
Férfi egyes, döntő:
Emmanuel Lebesson (francia)–Simon Gauzy (francia) 4:1
(12, -9, 7, 3, 6)
Elődöntő:
Lebesson–Jakub Dyjas (lengyel) 4:1 (8, 5, -5, 6, 6)
Gauzy–Timo Boll (német) 2:1 (-9, 8, 6) után Boll feladta
Az elődöntő vesztesei bronzérmesek.

Férfi páros, döntő:
Patrick Franziska, Jonathan Groth (német, dán)–Jakub Dyjas, Daniel Gorak (lengyel) 4:2
(-4, 4, 5, -7, 7, 10)
A svéd Kristian Karlsson, Mattias Karlsson és a portugál Tiago Apolonia, Joao Geraldo duó lett a bronzérmes.

Női egyes, döntő:
Hu Melek (török)–Yu Fu (portugál) 4:1
(3, 2, 4, -10, 7)
Elődöntő:
Hu Melek–Li Jie (holland) 4:0 (5, 3, 3, 6)
Yu Fu-Elizabeta Samara (román) 4:3 (8, -10, 5, -11, -12, 8, 8)
Az elődöntő vesztesei bronzérmesek.

Női páros, döntő:
Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)–Shan Xiaona, Petrissa Solja (német) 4:3
(10, -8, 8, 8, -2, -7, 9)
A Madarász Dóra, Pergel Szandra és a román Daniela Dodean Monteiro, Elizabeta Samara duó lett a bronzérmes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik