Asztalitenisz csapat-vb: egyesítette erejét a két koreai válogatott

Vágólapra másolva!
2018.05.03. 13:43
null
A két koreai női válogatott Halmstadban (Fotó: Ittf.com)
Sporttörténelmi fordulatként együtt indul a két koreai női válogatott a svédországi Halmstadban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság elődöntőjében.

Csütörtökön a negyeddöntőben Észak-Korea–Dél-Korea mérkőzést kellett volna rendezni, azonban a két Korea vezetői és játékosai úgy döntöttek, nem lépnek asztalhoz egymás ellen, hanem egy közös csapattal állnak majd ki az Ukrajna–Japán mérkőzés győztese elleni elődöntőben.

A két ország sportvezetői egyeztettek a nemzetközi szövetséggel, és az ITTF támogatásáról biztosította a feleket.

„Történelmi döntést hoztunk meg, ezzel az állásfoglalással támogatjuk a két ország közti békefolyamatot” – hangsúlyozta Rju Szeung Min, a dél-koreai szövetség alelnöke. Az északi szövetséget vezető Ju Jong Csol kifejtette, ez az eredménye az ITTF és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság támogatásának, és a jövőben mindent megtesznek azért, hogy közös erővel sikeresen szerepeljenek a nemzetközi színtéren.

A két válogatott csütörtökön felvonult a meghirdetett negyeddöntőre a Halmstad Arenában, ám a játékosok a bemutatásokat követően a meccsek helyett közös fotókra álltak össze. Közben a hangosbemondó közölte, hogy a vb hátralévő részében a két válogatott együtt kíván szerepelni.

A két Korea legutóbb az 1991-ben megrendezett csibai világbajnokságon indított közös csapatot: akkor a női döntőben sikerült legyőznie a nagy esélyes Kínát.

Februárban a pjongcsangi téli olimpián a két Korea közös jégkorong-válogatottal indult, és a nyitóünnepségen is együtt vonult fel.

Észak- és Dél-Korea vezetői április végén tartottak történelmi jelentőségű csúcstalálkozót, amelyen megállapodtak arról, hogy megpróbálnak hivatalosan is véget vetni a két ország közötti hadiállapotnak, továbbá igyekeznek atomfegyvermentessé tenni a Koreai-félszigetet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik