Asztalitenisz: bravúrgyőzelem Ausztria ellen a férfi Eb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2018.08.28. 21:11
A magyar férfi asztalitenisz-válogatott 3:2-re legyőzte kedden a jóval esélyesebb vendég osztrákokat a jövő évi csapat Európa-bajnokság selejtezőjében, a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban.

Az első meccsen a világranglistán 99. Majoros Bence bravúros győzelmet aratott az osztrák színekben versenyző Gárdos Róbert (49.) ellen, majd a magyar csapat közel volt ahhoz, hogy megduplázza meccselőnyét: a folytatásban Szudi Ádám (164.) már 2:0-ra vezetett Daniel Habesohnnal (53.) szemben. Végül aztán a második párban érvényesült a papírforma, Habesohn fordítani tudott, de a harmadik találkozó – újabb bravúrral – ismét a miénk lett.

Ezen Ecseki Nándor (129.) ötszettes, nagy küzdelemben meg tudta verni Stefan Fegerlt (52.), s ezzel felcsillant a remény a magyar győzelemre. Következett Majoros és Habesohn mérkőzése, amely azonban hazai siker helyett az egész párharc legegyoldalúbb küzdelmét hozta, az osztrák ugyanis három sima szettben nyert, s ezzel ismét egyenlítettek.

A döntő találkozón Szudi és Gárdos nézett egymással farkasszemet, s fordulatos csata után 2:2-re alakult az állás. A döntő szettben aztán Szudi irányított, 4–1-re, majd 9–4-re vezetett, 10–6-nál pedig négy meccslabdához jutott. Kettőt ezek közül elrontott, a harmadikat azonban már sikerült értékesítenie, így Magyarország váratlan, de megérdemelt diadalt aratott a 2015-ös Eb győztese ellen.

A magyar válogatott legközelebb október 2-án lép asztalhoz, akkor a portugálokat fogadja.

Európa-bajnoki selejtező, férfiak, A osztály, 1. csoport:
Magyarország–Ausztria 3:2

Majoros Bence–Gárdos Róbert 3:1 (5, –8, 6 ,7)
Szudi Ádám–Daniel Habesohn 2:3 (7, 6, –9, –4, –7)
Ecseki Nándor–Stefan Fegerl 3:2 (–9, 9, –10, 7, 9)
Majoros–Habesohn 0:3 (–9, –6, –6)
Szudi–Gárdos 3:2 (–9, 6, 7, –7, 8)

A csoport korábbi mérkőzésein:
Portugália–Magyarország 3:1
Ausztria–Portugália 3:0

Így juthatunk ki az Eb-re
A magyar női és férficsapat is a legmagasabb, A-osztályban szerepel a selejtezőben. Ebből az osztályból nemenként a hat csoport első és második helyezettjei egyből kijutnak a 24 csapatos nantes-i Eb-re – a házigazda franciák, valamint a 2017-es csapat Eb győztesei, a férfiaknál a németek, a nőknél a románok automatikusan ott lesznek a kontinensviadalon –, a harmadik helyezettek pedig rájátszásban küzdhetnek meg a fennmaradó tíz helyért, mégpedig a B-osztály csoportjainak első és második helyezettjeivel. A nantes-i csapat Eb-t 2019 szeptemberében rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik