Asztalitenisz: az első kiemelt nyerte meg a világkupát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 10:25
Az első helyen kiemelt kínai Csu Jü-ling nyerte meg a női asztaliteniszezők világkupáját a kanadai Markhamben.

Csu Jü-ling a döntőben izgalmas csata után, meccslabdát is hárítva verte meg 4:3-ra honfitársát, a másodikként rangsorolt Liu Si-vent. Utóbbi játékosnak így megszakadt a remek sorozata, előző négy vk-fellépése alkalmával ugyanis mindig ő nyerte a versenyt.

A sikernek is köszönhetően Csu Jü-ling az élre ugrik a világranglistán, novembertől pályafutása során először vezeti majd a nemzetközi szövetség (ITTF) rangsorát.

Póta Georgina – akárcsak tavaly és tavalyelőtt – a nyolcaddöntőben búcsúzott Markhamben.

A világkupa pénzdíja 150 ezer dollár volt, ebből a győztes 45 ezret kapott. Póta 3250 dollárral gazdagodott.

A vk-n húsz pingpongos alkotta a mezőnyt: egy szabadkártyás játékos mellett a kontinentális kupák bajnokai, valamint az utánuk következő legjobbak álltak asztalhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik