Asztalitenisz: a Póta, Ekholm duó is ott lehet az asztanai döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.21. 13:18
Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm is meghívást kapott az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának idei döntőjére, amelynek Asztana ad otthont december 14. és 17. között.

A résztvevők névsorát kedden közölte a nemzetközi szövetség.

Az egymillió dollár összdíjazású tornán egyesben az idény legjobb 16 férfi és 16 női játékosa, illetve a legjobb 8 férfi és 8 női párosa vehet részt. Kikötés még, hogy egyesben legalább öt World Tour-versenyen részt kellett venni, míg a párosoknak minimum négy viadalt kellett az idény során együtt teljesíteniük.

Póta és Ekholm negyedik lett a 2017-es rangsorban, miután Újdelhiben nyertek, Budapesten, Bulgáriában és Csehországban döntőt játszottak.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik