ÁSZ: szabálytalanságok az NSK pénzügyi és vagyongazdálkodásában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 12:40
Címkék
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabálytalanságokat állapított meg a Nemzeti Sportközpontok (NSK) 2012-2016. évi pénzügyi és vagyongazdálkodási tevékenységében, valamint a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont beruházás-előkészítésének ellenőrzése során, s javaslatokat fogalmazott meg az NSK főigazgatójának, illetve az emberi erőforrások miniszterének.

Az ÁSZ keddi sajtóközleménye szerint az ellenőrzés során megállapították, hogy az NSK „belső kontrollrendszere nem biztosította a közpénzekkel és a nemzeti vagyonnal való átlátható, szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás feltételeit.” Az ÁSZ vizsgálata során problémákat fedezett fel az intézmény szervezeti és működési folyamataiban, illetve belső szabályozottságában, a Margitszigetre tervezett teniszaréna megvalósítását pedig "az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az eredményes megvalósítás szempontjából" magas kockázatúnak értékelte, s úgy ítélte meg, hogy a beruházás döntés-előkészítése nem volt megfelelő.„belső kontrollrendszere nem biztosította a közpénzekkel és a nemzeti vagyonnal való átlátható, szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás feltételeit.” Az ÁSZ vizsgálata során problémákat fedezett fel az intézmény szervezeti és működési folyamataiban, illetve belső szabályozottságában, a Margitszigetre tervezett teniszaréna megvalósítását pedig "az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az eredményes megvalósítás szempontjából" magas kockázatúnak értékelte, s úgy ítélte meg, hogy a beruházás döntés-előkészítése nem volt megfelelő.

Az ÁSZ álláspontja szerint az NSK belső ellenőrzési rendszerének kialakítása és működtetése nem felelt meg a jogszabályoknak, mindemellett a kockázatkezelési rendszer, valamint az információs és kommunikációs folyamatok működtetése sem volt szabályszerű.

Az intézmény 2012-2013-ra vonatkozóan nem tette közzé az éves költségvetését, nem alakította ki a rendelkezésre álló források szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását biztosító folyamatokat, a 2016. évre vonatkozó éves ellenőrzési terv pedig nem állt rendelkezésre” – olvasható az ÁSZ közleményében.

Az ÁSZ az ellenőrzés során azt is megállapította, hogy az NSK-nál a bevételek beszedése és elszámolása, valamint a kiadások előirányzatainak felhasználása során „a gazdálkodási jogkörök kontrolltevékenysége nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.”

Az ÁSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy az NSK szervezeti felépítése nem felelt meg a szervezeti és működési szabályzatban foglaltaknak, a felelősségi viszonyok nem voltak egyértelműek, ez pedig kockázatot jelentett a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont megvalósítása szempontjából. Az ÁSZ kitért rá, hogy a beruházásnak nem volt ütemterve, a döntés-előkészítés pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) részéről "nem volt szabályszerű.”

Az ÁSZ az emberi erőforrások miniszterének egy, az NSK főigazgatójának 15 javaslatot fogalmazott meg, ezekre 30 napon belül intézkedési tervet kell elkészíteniük az érintetteknek.

Az ÁSZ a közleményben emlékeztetett arra, hogy az NSK az olimpiai központok működtetésére és fejlesztésére, a magyar versenysport és utánpótlás-nevelés felkészülési bázisának biztosítására, valamint egyes sporttal kapcsolatos kiemelt feladatok ellátásának elősegítése érdekében 2005. január 1-jén kezdte meg működését központi költségvetési szervként. Az NSK felettes szerve 2015. április 1-től az NFM volt, amely az ÁSZ megállapítása szerint az ellenőrzött időszakban szabályszerűen látta el irányító szervi feladatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik