Amerika-kupa: a címvédőt nem hozta zavarba a selejtező

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.03. 21:21
A címvédő Oracle Team USA nyerte Bermudán a vitorlázó Amerika-kupa selejtezőjét.

A sorozat történetében először kellett a címvédőnek is szerepelnie a kvalifikációban, számára azonban mindössze annyi volt a tét – mivel a nagydöntőben mindenképpen érdekelt –, hogy megszerezze a győzelemmel járó egy pontot.

A hat csapat közül utolsóként a francia Groupama Team esett ki. A második helyen végző új-zélandi Emirates Team választhat, hogy a harmadik brit Land Rover BAR vagy a negyedik svéd Artemis Racing csapatával találkozik az elődöntőben, míg a másik ágon a fennmaradó két együttes méri össze tudását.

Az elődöntő két továbbjutója a döntőben méri össze erejét, a győztes június 17-étõl találkozik a címvédővel a 35. Amerika-kupáért; a diadalhoz hét siker kell.

A kupa 166 éves történetében az amerikaiak egyeduralmát 1983-ban az ausztrálok szakították meg. Aztán újra három amerikai diadal következett, majd 1995-ben az új-zélandiak nyertek, és címüket 2000-ben megvédték. Ugyancsak két sikert aratott egymás után a svájci Alinghi, 2010-től viszont ismét az amerikaiak birtokolhatják a trófeát.

Az Amerika-kupán 50 lábas (15 méter) katamaránokkal versenyeznek az ezüst teás kancsóért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik