Ajánló: Klein Dávid, a hegymászó és a csavargó

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 20:00
Az elmúlt két évtizedben tizennyolc hegymászó expedícióban vett részt, eddig négy nyolcezres hegycsúcson állt, 2016-ban az Annapurnán első magyarként. Klein Dávidnál jártunk érdi otthonában, és beszélgettünk vele gyerekkoráról, családjáról, sikerről és kudarcról, hegymászásról és szabadságról, az idáig vezető útról és persze arról, hogyan látja magát a világban.

„Napfényes Sziklák és Fák Csúcsának neveztem el azt a dombocskát a Budai hegységben, amelyre édesapámmal felkapaszkodtunk. Ez a nyolcvanas évek elején lehetett, még nem voltam általános iskolás sem, de emlékszem az izgalomra és arra az erős spirituális élményre, amit gyerekként átéltem – mesélte Klein Dávid a Nemzeti Sportnak. – Nem messze voltunk a buszmegállótól, és mondtam apunak, hogy én le akarok térni az ösvényről. Felfedezőnek képzeltem magam, emlékszem, ahogy fogtam a sziklákat, mellettem gurultak a földrögök, majd kiértem a dombtetőre, ahol sütött a nap. Érdekes, hogy sok későbbi élmény elhalványodott bennem, több mászásomra már nem is emlékszem közvetlenül, ez mégis megmaradt bennem.”„Napfényes Sziklák és Fák Csúcsának neveztem el azt a dombocskát a Budai hegységben, amelyre édesapámmal felkapaszkodtunk. Ez a nyolcvanas évek elején lehetett, még nem voltam általános iskolás sem, de emlékszem az izgalomra és arra az erős spirituális élményre, amit gyerekként átéltem – mesélte Klein Dávid a Nemzeti Sportnak. – Nem messze voltunk a buszmegállótól, és mondtam apunak, hogy én le akarok térni az ösvényről. Felfedezőnek képzeltem magam, emlékszem, ahogy fogtam a sziklákat, mellettem gurultak a földrögök, majd kiértem a dombtetőre, ahol sütött a nap. Érdekes, hogy sok későbbi élmény elhalványodott bennem, több mászásomra már nem is emlékszem közvetlenül, ez mégis megmaradt bennem.”

A 45 éves hegymászóval készült teljes interjút elolvashatják a Csupasporton, ahol beszélgettünk az ötszörös magyar maratoni bajnok Rezessy Gergellyel a hazai maratoni futásról és olvashatnak Eva Longoriáról, aki megmutatja, 45 évesen hogyan tartja magát bomba formában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik