A svéd ranglistavezető magával vihető sportága

A nemzetközi ranglista első két helyén a férfiaknál egy svéd és egy német versenyző áll

– Milyen tervekkel, reményekkel érkeztek a budapesti versenyre?
Per Hjalmarson: Nyerni szeretnék, a nemzetközi ranglista első helyezettjeként más nem is lehet a célom. A második hely már nem érdekel, azért nem utaztam volna Budapestre Svédországból. Jól érzem magam a magyar fővárosban, jó formában érkeztem. Jó, izgalmas meccseket várok magamtól és a tornától is, ahol igen színvonalas mezőny jött össze
Daniel Gossen: Idén az Európa-bajnokság számít a legfontosabb versenynek, így a köztes viadalok az arra való felkészülésemet szolgálják. Így van ez a budapesti torna esetében is. Szeretném folyamatosan felmérni, hol tartanak, miben fejlődtek a riválisok az elmúlt hónapokhoz, évekhez képest. Másrészt magamat is el tudom helyezni a mezőnyben a jelenlegi képességeimmel, illetve visszajelzést kapok: mi az, amiben lemaradásom van, amin javítanom kell. Mindez akár az edzésprogramomat is átírhatja adott esetben. Tanulságai minden mérkőzésnek, tornának vannak, azokból kell tapasztalatot szereznem.

– Milyen szerepet tölt be életükben a gyorstollaslabda, illetve mivel foglalkoznak, amikor éppen nem ezt űzik?
P. H.: Egy élelmiszeripari cégnél vagyok informatikus, rendszergazda, amikor éppen nem dolgozom, akkor sportolok, amelynek döntő része gyorstollaslabda.
D. G.: A testnevelési egyetem hallgatója vagyok, idén végzek, a diplomamunkámat az ütős sportágakban élők motivációs tényezőjéről írom, így a gyorstollaslabda is képbe kerül. A sport így teljes mértékben kitölti az életemet, ennek egy része a gyorstollaslabda.

– Hogyan találtak rá a gyorstollaslabdára?
P.H.: Három éve találkoztam vele először, azt megelőzően teniszeztem, de kipróbáltam mindenfajta ütős sportágat: tollaslabdát, asztalitenisz, fallabdát. A gyorstollaslabdában azonnal megtetszett, hogy bárhol-bármikor lehet játszani, mindegy, hogy nyitott vagy éppen zárt helyen. Az ütéskombinációja hasonló a teniszhez, így nem volt tőlem idegen. Három éve már elindultam egy németországi versenyen, ami annyira jól sikerült számomra, hogy ez a fajta dolog azóta is életem szerves részét képzi.

D.G.: Én négy éve ismerkedtem meg ezzel az ütős sportággal, méghozzá az egyetemen, ahol a gyártó cég képviselői bemutatták nekünk. Az igazat megvallva, először egy viccnek találtam az egészet, mint sokan mások, akik a hagyományos ütős sportágak valamelyikét űzik. Én teniszeztem, illetve hat évet tollaslabdáztam. Aztán engedtem a csábításnak, kipróbáltam és azonnal magával ragadott. Nagyon tetszik, hogy nincs benne háló, illetve éjszakai is lehet játszani.

– Mennyit edzenek hetente?
P.H.: Én a teniszt nem adtam fel teljesen, évente két-két hónapot, a csapatbajnokság idején az élvezi a prioritást, a fennmaradó idő azonban a gyorstollaslabdáé. Hetente háromszor edzek, de nem mindet ebben a sportágban, hanem vegyesen, ahogy jön.
D.G.: Nekem van személyes edzőm, részletes edzéstervem. Nemcsak konkrétan a sportággal foglalkozom, hanem azon túl az izomfejlesztéssel, a kondícióval, erőnléttel, robbanékonysággal. Természetesen a technikai és taktikai elemek is nagy szerepet kapnak. Minden nap edzek, alkalmanként két-három órát. Emellett én is tartok edzéseket, tehát akkor is pályán vagyok és a sporttal foglalkozom, de egy sportklubnál szervezési munkákat is ellátok.

Per Hjalmarson

– Sportágukban önök ketten képviselik a topszintet. Egy amatőr játékos közelebb van önökhöz, mint egy teniszező Roger Federerhez?
P.H.: Mivel fiatal sportágról beszélünk, nálunk minden bizonnyal kisebbek a különbségek a legjobbak és az amatőrök között. Ráadásul nagymértékben függ attól, hogy kinek milyen ütős sportágban szerzett múltja van. Aki viszont csak hobbiszinten ütögetett, akkor pont annyi esélye lenne ellenünk, mint egy amatőrnek a svájci ellen: semmi.
D.G.: Teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval, egy ilyen meccsen nem vesztenénk pontot.

–  A teniszezőknél az éljátékosok már nemcsak saját költségeiket fedezik, hanem keresnek is. Amatőrként hol tartanak önök: kik fedezik például az utazásaikat?
P.H.: Legtöbb esetben saját magam állom a költségeimet. Néha, nagyobb versenyekre a szervezők meghívnak, biztosítják a repülőjegyet és a szállást. Viszont utazni szeretek, visz a kíváncsiság, ráadásul egybekötöm egy kis sportolással és még pénzt is kereshetek a pénzdíjas tornákon, így valami csak megtérül.
D.G.: Több szponzorom is van, a ruházatban van személyes és a válogatott révén nemzeti is. Egy fitnesz-stúdió, valamint egy fizioterapeuta is szolgáltatásokkal támogat. Anyagilag a szövetség és a klub is besegít az utazásokba.

–  Viharos gyorsasággal fejlődik a sportág, egyre több helyen ismerik, egyre nagyobb a népszerűsége. Meddig futhat ki?
P.H.: Nehéz ezt most megmondani, az biztos, hogy az ütem elképesztő, így az előttünk álló néhány év döntő fontosságú lesz. Ha tartani tudja ezt az ütemet a sportág, akkor helyet követelhet magának a tradicionális ütős sportágak között. Mert a potenciál egyértelműen benne van ehhez. Bárhol játszható, ami nagy előnye. Úgy szoktam mondani, hogy a magaddal vihető sportág.

Daniel Gossen

D.G.: A széles tömegek számára is elérhető, űzhető és élvezhető sportágról beszélünk, ami infrastruktúrától független, így kevésbé költséges. Benne élve látnunk kell, hogy egyre inkább professzionálisabbá válik, úgy a szabályok, a versenyrendszer és a bírói működés terén, egyre komolyabb háttérmunka áll mögötte. Előbb-utóbb a bejáratott ütős sportágak között találja magát, ez nem vitás. Lehet, hogy még várnak rá változtatások, de mivel fiatal, összességében még kiforratlan dologról van szó, nem lesz nehéz váltania. Ez is az egyik előnye a többihez képest, hogy fiatalságából adódóan még rugalmas. Próbáljon meg valaki az étvizedes hagyományokhoz hozzányúlni...

– Elképzelhetőnek tartják, hogy megélhetést is jelent majd a gyorstollaslabda a legjobbak számára és eljut odáig a sportág, hogy eljátsszon az olimpiai felvétel gondolatával, amely minden sportág legfőbb vágya, viszont a sor kifejezetten hosszú?
P.H.: Én nagyon hiszek ebben. A profizmusban és az olimpiai felvételben is. Sportágtól függetlenül az olimpia minden sportoló álma. Abba a vérkeringésbe bekerülni nagy fegyvertény lenne.
D.G.: Bízunk benne, hogy megvalósul a profizmus, akár már a mi időnkben és odakerül majd az olimpiára is, talán majd egy utánunk jövő korosztálynak tesszük meg most ehhez az első, nehéz lépéseket. Számomra nem az a kérdés, hogy igen vagy nem, hanem az, hogy mikor és miként. Ha bekerül a tévébe, akkor várható egy robbanásszerű fejlődés, ami megmozgatja a tömegeket és ráirányítja a média figyelmét. A másik folyamat lassabban mehet végbe, a cél az alapok apránkénti szélesítése. Viszont, ha nem hinnénk ezekben a dolgokban teljes szívünkből, akkor azonnal abbahagynánk.