A sport státusa – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.01.12. 00:19

A Magyar Sportújságírók Szövetsége a Nemzeti Színházban az esemény rangjához illő gála keretében hirdette ki a jubileumi Év sportolója-választás helyezettjeit. Noha a 2017-es ünnepség már arról tanúskodott, hogy a szavazás presztízséhez méltó keretek között adták át a díjakat – ami persze elsősorban nem a voksolás, hanem a sport honi megbecsülésének szólt –, az idei, 60. választás alkalmából rendezett gála a tavalyit is felülmúlta. Azt pedig talán a „semleges” sportrajongók sem vitatják, hogy a sportújságíró-társadalom nem lőtt mellé: valóban azok kerültek az első három helyre, akik odavalók. Soha ennyien nem szavaztunk: rajtam kívül 435 kolléga érezte úgy: noha szinte a nap minden percében a sporttal foglalkozik, veszi a fáradságot és kategóriánként megnevezi a legjobbat, s hogy stílszerű legyek, a dobogósokat.

Nem tévesztett meg bennünket a Hosszú Katinka és Shane Tusup házassága körüli vihar: akárhogyan is alakul kettejük sorsa a jövőben, a múltban együtt érték el a kimagasló eredményeket, megérdemelten lettek az év legjobbjai. A hölgyeknél Katinka mögé a tenisz párosvilágbajnoka, Babos Tímea és a súlylökésben vb-2. Márton Anita került a dobogóra. Hogy a nők mezőnye milyen erős volt, jól jellemzi, hogy az Eb-n egyesben és négyesben, a vb-n az utóbbiban aranyérmes kajakos, Takács Tamara nem fért fel a képzeletbeli dobogóra. A férfiak sorrendjének pikantériája, hogy a vb-bronzérmes gátfutó Baji Balázs 2017-es világbajnokot előzött meg, a kardozó Szatmári Andrást, illetve a 2016-os vb-első gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándort.

A dobogóról lecsúszó Fucsovics Márton csapatban a Davis-kupa-válogatott tagjaként vigasztalódhatott – lám, mennyit ér, ha látványsportágban jön a bravúr. Persze a hagyományos csapatok versenyében is nagyra értékeltük a magyar sikert, ha látványsportágban született (Győri Audi ETO KC). Előbbi kategóriában a férfi 4x100-as gyorsváltó és a női kajak négyes, utóbbiban a Szolnok férfi pólósai, s az Eb-résztvevő férfi kosárlabda-válogatott került az erősorrend második és harmadik helyére. A fogyatékosoknál taroltak a kerekesszékesek, és a futballrajongóknak is van mit böngészniük: a Nikolics Nemanja, Gulácsi Péter, Davide Lanzafame sorrend ráadásul talán vitathatatlan is.

S noha komolyan vettük a voksolást, a lényeget nem a sorrend fejezi ki. Fontosabb, hogy a 2017-ben megújuló gála több mint hagyományőrző. Iránymutató, amely nem nélkülözi a show-elemeket, ugyanakkor nem téveszti szem elől a lényeget: a sport valamennyiünk szívügye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik