A bajnok kálváriája

KOÓS LEVENTEKOÓS LEVENTE
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 17:55
null
Csík Tibor harmatsúlyban bizonyult az 1948-as londoni olimpia legjobbjának
Öt férfit szállítottak le a Celldömölkről Szombathelyre tartó vonatról 1956. szeptember 5-én este hat órakor. Az Ausztriába tartó férfiak egyike a londoni olimpia ökölvívó bajnoka, Csík Tibor volt. A határőrség indítványozta őrizetbe vételüket, hiszen alaposan gyanúsíthatók voltak „tiltott határátlépés bűntettének kísérletével”. Ez a Rákosi-rendszerben akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető volt.

Csík Tibor élete a Rákosi-korszak legsötétebb időszakáig, az ötvenes évek elejéig töretlen volt, már-már meseszerű. A hatgyermekes jászberényi munkáscsaládból származó fiú a família legkisebb gyermekeként szabóinasként kezdte ifjú éveit, majd textiltechnikumi tanuló lett. Öklözni a Szolnoki MÁV csapatában kezdett, majd Budapesten, a Pamutgyár egyesületébe került. Mindkét klub színeiben országos bajnokságot nyert pehely-, majd harmatsúlyban.

A szakértők régen nem látott tehetségként, 1946-os feltűnésekor már a következő olimpia esélyeseként írtak róla. Ezzel szemben ő 22 mázsa felaprított fáról és rendszeres kecsketejivásról beszélt sikerei után. Az 1948-as londoni játékokra utazó csapatba úgy került be, hogy kiütötte Bogács Lászlót, aki egy évvel korábban Európa-bajnok lett. Az indulás előtt a Pamutgyár főnöke magához hívatta: „Mire lenne szüksége London előtt?” – kérdezte Csíket. „A világon semmire, itt mindenem megvan, jól érzem magam, mindenki megbecsül” – hangzott a szerény válasz.

Tehát a csúcs: London, a dobogó legmagasabb foka. Hogy oda jutott, abban óriási szerepet játszott Kárpáti Rudolf kardvívó bajnok, aki az utazás során a belgiumi átszálláskor észrevette, hogy Csík rossz hajóra szállt, s London helyett majdnem Afrika felé vette az irányt. A londoni siker után itthon sosem tapasztalt népszerűség fogadta Csíket, az egész ország a tenyerén hordozta. Megható fotó jelent meg a sajtóban: a Keleti pályaudvar előtt sorakozó aranyérmesek között egy idős nénike, Csík édesanyja. A Gundel étteremben tartott fogadás főasztalánál a rettegett Rákosival szemben ülhetett, sőt ő köszöntötte Sztálin legjobb tanítványát, megköszönve neki és a pártnak, hogy bajnokok lehettek.

Szepesi György sportriporter mikrofonja
előtt beszélt az ünneplő tömeghez
Szepesi György sportriporter mikrofonja előtt beszélt az ünneplő tömeghez

Az 1949-es budapesti főiskolai vb-t is megnyerte – állítólag a csapat vezetői utasították, ne győzze le szovjet ellenfelét, de nem hallgatott rájuk, és kiütötte vetélytársát. Többet nem került be a válogatottba. A Népsport 1951-ben még közölte róla, hogy kétéves kihagyás után az Újpesti Dózsában kezdett el edzeni, aztán semmi hír.

Visszakanyarodva a disszidálási kísérlethez, Rozán Imre ÁVH-hadnagy a vizsgálat befejezése után így foglalta össze az öt férfi határsértési ügyét: „A nevezettek a vonaton három csoportba ültek – elmondásuk szerint azért, hogy gyanút ne keltsenek. Kezdetben nem voltak őszinték és tagadták szökési szándékukat, még azt is letagadták, hogy ismerik egymást. Elsőnek beismerő vallomást Csík Tibor tett, majd utána a többiek tettek beismerő vallomást szökésükről.”


Fennmaradtak Csík kihallgatási jegyzőkönyvei is, amelyek egyrészt segítenek megérteni az egykori olimpikon disszidálási szándékát, másrészt bepillantást engednek a szökés körülményeinek részleteibe. Csík az életrajza rövid ismertetése után rátért azokra a nehézségekre, amelyek szerinte sportolói karrierje végét, magánéleti nehézségei kezdetét jelentették: „1950-ben megnősültem, ekkor abbahagytam egy kevés ideig a versenyzést. Feleségemmel eleinte rendes, nyugodt családi életet is éltünk. Házasságunkból egy leánygyermek származik. Az utóbbi időben azonban feleségem és köztem megromlott a jó viszony, mert ő erkölcstelen életet kezdett élni. 1956 februárjában elváltunk. 1956. aug. 31-én munkahelyemet hozzájárulással elhagytam.” Csík a válása után barátainál, ismerőseinél húzta meg magát, egyre gyakrabban nyúlt a pohár után, nem találta helyét. Dvoracsek nevű barátja vetette fel neki egy nyugati országban való újrakezdés lehetőségét. Ő eleinte hezitált, végül igent mondott.

HARMATSÚLYBAN A CSÚCSON
Csík Tibor ökölvívó Jászberényben született 1927. szeptember 2-án, a helyi Lehel SC-ben kezdett sportolni. A Szolnoki MÁV színeiben 1946-ban, a Magyar Pamut SC-ben 1948-ban nyert országos bajnokságot, előbbit pehely-, utóbbit harmatsúlyban. A londoni olimpián (1948) harmatsúlyban a dobogó legmagasabb fokára állhatott, ő szerezte a magyar csapat nyolcadik aranyérmét. Egy évvel később főiskolai világbajnokságot nyert, azonban ezt követően sportolói karrierje megtört, már nem tudott visszakapaszkodni a legjobbak közé. Részt vett az ’56-os forradalomban, amelynek leverése után a megtorlás elől külföldre távozott. Ausztráliában telepedett le, ahol 1976. június 22-én hunyt el. A magyar konzulátus elzárkózásával, de az emigráns magyarok segítségével Sydneyben lelt örök nyugalomra. Jászberény díszpolgára, nevét ma ott utca őrzi.

„A feleségemmel való rossz viszony az oka annak, hogy tönkrementem, nem találtam a helyemet, nem volt lakásom, nem volt nyugalmam. Arra gondoltam, hogy talán el tudom felejteni a feleségem. Mondhatnám úgy, hogy bánatomban akartam nyugatra menni” – vallotta a kihallgatásán. Dvoracsek értesítette Gremsperger nevű barátját – ő rutinos határon átszökő volt, bár még egyszer sem sikerült neki, de börtönbe már ült miatta. A trió összeállt, már csak pénzt kellett szerezni. „Felmerült az a probléma, hogy nincs elég pénzünk sem. Gremsperger ígért 100 forintot, én mondtam, hogy nincs egy fillérem sem.”

Dvoracsek megoldotta, kért Tapodi nevű barátjától, s ha már így alakult, Tapodi is csatlakozott. A szökés előtti éjszakát a Vesztem nevű helyen kezdte a társaság, de nem itt ért véget az éjjel. „Taxiba ültünk, megkerestük Gremspergert, és az éjszakát különböző mulatóhelyeken együtt töltöttük mind a négyen. Szeptember 5-én reggel 6 óra tájban mind kimentünk a Nyugati pályaudvarra, hogy mennyi az útiköltség és mikor indul a vonat. Ekkor az volt a tervünk, hogy a Balaton felé megyünk, Gremsperger arra tudott egy alkalmas helyet a határátlépésre.” Szerencséjükre (bár inkább szerencsétlenségükre) a Nyugatinál belebotlottak egy ismerősbe, Bollába, aki Sárváron lakott. Úgy döntöttek, vele mennek, és majd ott kísérlik meg a határátlépést.

Akkoriban a nyugati határsávot megközelítő vonatokon a kalauzok mellett dolgoztak határőrök is, akik az utasok személyi okmányait ellenőrizték és próbálták kiszúrni azokat a gyanús személyeket, akik disszidálási szándékkal utaznak. Csík Tiborék, hogy a vonaton ne keltsenek feltűnést, pontos tervet dolgoztak ki: „A vonaton úgy helyezkedtünk el, hogy ne tűnjön fel, hogy egy csoportba tartozunk. Bolla nekem azt mondotta, hogy ha igazoltatnak a határőr járőrök, mondjam azt, hogy Sárvárra birkózó meccset megyek lekötni. Ők pedig majd azt mondják a járőröknek, hogy a Szüleikhez utaznak, mert szabadságon vannak. A határőr járőrök Celldömölk közelében igazoltattak is bennünket és gyanúsnak találták azt, hogy mi öten Sárvárra megyünk. Ezért előállítottak a szombathelyi parancsnokságra.”

A kihallgatás jegyzőkönyvéből az is látszik, hogy az olimpiai bajnokot a letargikus hangulat és a rossz köz-érzet mellett a teljes tanácstalanság jellemezte. „Távolabbi célom nem volt. Tudom, dolgoznom kellett volna, talán még sportoltam volna is. Konkrét célom nem volt. Nem tudom, mihez kezdtem volna… Bűnösnek érzem magam.” A kihallgató kérdésére, hogy mit tud elmondani védelmére, Csík azt válaszolta: „Én többször jártam külföldön és módom lett volna arra, hogy kinn maradjak. Akkor, amikor még nagyon jó bokszoló voltam. De nem tudtam elhagyni a hazámat, aminek a színeiben versenyeztem és elég szép eredményeket értem el… Cselekményemet megbántam és ígérem, hogy nem kísérlek meg többet bűncselekményt.”

A kommunista rendszer ezúttal megkegyelmezett az olimpikonnak. A vizsgálati osztály határozata két héttel később az előzetes letartóztatás megszüntetéséről döntött. Figyelembe vették büntetlen előéletét, őszinte beismerő vallomását, olimpiai győzelmét, számos kitüntetését.

A londoni olimpiáról megérkező hősök a Keleti pályaudvar előtt sorakoztak fel, az első sorban a tíz aranyérmet szerző 16 sportoló
A londoni olimpiáról megérkező hősök a Keleti pályaudvar előtt sorakoztak fel, az első sorban a tíz aranyérmet szerző 16 sportoló


Csík Tibor azonban nem kezdte tiszta lappal újra az életét: a forradalom napjaiban dobtáras gépfegyverrel a nyakában látták az újpesti felkelők között, decemberben a felelősségre vonás elől a nyitott határokat kihasználva örökre elhagyta hazáját. Távollétében elítélték 1956-os tevékenységéért, a kommunista sajtó levette a kezét egykori kedvencéről. A legkisebb fiú emlékét szilenciummal sújtotta. Előbb Nyugat-Európában élt, később Ausztráliában telepedett le. A folyamatos anyagi problémák, a nyelvismeret hiánya nem engedte egyről a kettőre jutni, volt kikötői munkás, takarító, de többnyire segélyből próbált boldogulni. A Magyar Életrajzi Lexikonban az áll, hogy öngyilkos lett, más források szerint májgyulladás okozta korai halálát 1976-ban. Mindössze 49 éves volt. Haláláról akkoriban csak az emigráns újságok tudósítottak, a sydneyi temető magyar parcellájában nyugszik, és bár hamvai hazahozataláról többször szó esett, idáig nem került rá sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik