2008. 01. 03.
Utolsó módosítás:
2010-02-07 00:02:31

Asztalitenisz: Tóth Krisztina már hivatalosan is kvótás

Csütörtökön, az idei első világranglista megjelenésekor hivatalossá vált, hogy Tóth Krisztina pekingi kvótát szerzett, így készülhet pályafutása negyedik olimpiai részvételére - tájékoztatott a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ).

Tóth Krisztina
Meggyesi Bálint
Tóth Krisztina
Az automatikus, selejtező nélküli indulási jogot meghatározó rangsorban, nemzetenként 2-2 versenyzőt számolva Tóth a 18. helyen végzett. Amúgy összesítésben a 30. helyen áll, míg Európa-bajnok társai, Póta Georgina és Lovas Petra is előkelő helyen szerepelnek a listán, az 50., illetve a 71. pozícióban.

Mindez azt is jelenti, hogy utóbbi két játékos is bizakodóan tekinthet az április eleji európai ötkarikás selejtező elé, ahol 11 kvóta talál gazdára (Pótát a legjobb négy között emelik ki, de Lovas is a 16-os kiemelési listán szerepel majd). Sikeres egyéni kvalifikációjuk a csapat részvételi jogát is jelentené (Pekingben 16 csapat indulhat).

A női világranglista érdekessége, mi több szenzációja, hogy öt évi uralkodás után most először nem Csang Ji-ning (Zhang Yining) az éllovas. Az olimpiai bajnoki cím védője 2003 januárja óta nem engedte át az első helyet másnak, ám most a tavalyi világbajnok, októberben Budapesten is vendégszerepelt Kuo Jüe (Guo Yue) neve szerepel elsőként.
MTI
Forrás: nyomtatott 

 

Megosztás


Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!

Címkék:
,
,
Tóth_Krisztina,
Peking 2008,
  • 24 óra sport

  • Legolvasottabb

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Nagy port kavart fel a Semenya-ügy. Ön hogyan döntene?




 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés