Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.12.19 11:46 Frissítve: 2012.02.13 02:48

Az elmúlt 49 esztendő díjazottjai is ott lesznek az esti gálán

Ötvenedik alkalommal rendezik meg szerda este a Budapest Kongresszusi Központban a Sportcsillagok Gáláját, amelyen a hagyományoknak megfelelően a sportújságírók szavazatai alapján az esztendő legjobb sportolóinak, edzőinek és szövetségi kapitányainak adnak át kitüntetéseket.

A tavalyi sportolói győztesek közül legfeljebb Kovács Katalin ismételhet, de már ő sem csapatban, amely kategóriában egy éve Janics Natasával párban végzett az élen. Nagy Tímea jelölést sem kapott idén, Cseh László pedig a hatodik helyen végzett
Danis Barna
A tavalyi sportolói győztesek közül legfeljebb Kovács Katalin ismételhet, de már ő sem csapatban, amely kategóriában egy éve Janics Natasával párban végzett az élen. Nagy Tímea jelölést sem kapott idén, Cseh László pedig a hatodik helyen végzett
Az idei ünnepség rendhagyó lesz, hiszen a szervezők meghívták az elmúlt 49 esztendő díjazottjait az eseményre, így csaknem 180 olimpiai, világ- és Európa-bajnok foglal helyet az asztaloknál, illetve jut szóhoz a színpadon.

Díjátadóként szerepel Az év sportolója díjat hétszer elhódító úszó, Egerszegi Krisztina, illetve a nyolc alkalommal győztes öttusázó, Balczó András, míg többen, köztük a sakkozó Polgár Judit, külföldről térnek haza, kifejezetten az esemény kedvéért.

A show-műsorral tarkított program (Peking jegyében fellép a hazánkban turnézó Kínai Nemzeti Cirkusz akrobatacsapata) során átadják a Nemzeti Sport különdíját is, amelyet az abszolút közönségkedvenc (a sportszerető közönség az Nemzeti Sport Online-on adhatta le szavazatait) vehet át.

Az 50. Év sportolója szavazás eredményei:

FÉRFIAK:
1-3. (ABC sorrendben):
Horváth Viktor (öttusa), Kulcsár Krisztián (vívás), Talmácsi Gábor (motorsport)
4. Vajda Attila (kajak-kenu) 418 5. Erdei Zsolt (ökölvívás) 237 6. Cseh László (úszás) 190
Szavazatot kapott még: Balzsay Károly (ökölvívás), Berki Krisztián (torna), Besenyei Péter (műrepülés), Bodrogi László (kerékpár), Bogár János (hosszútávfutás), Debreczeni Dezső (karate), Dzsudzsák Balázs (labdarúgás), Gál Róbert (torna), Gera Zoltán (labdarúgás), Hadfi Dániel (cselgáncs), Hajnal Tamás (labdarúgás), Horváth Gábor (kajak-kenu), ifj. Nagy Péter (röplabda), Kammerer Zoltán (kajak-kenu), Kásás Tamás (vízilabda), Kolonics György (kajak-kenu), Lázár Vilmos (fogathajtás), Lékó Péter (sakk), Nemcsik Zsolt (vívás), Puljezevics Nenad (kézilabda), Szabó Péter (vitorlázórepülés), Tamás Zsolt (ultra triatlon), Varga Dániel (vízilabda)

NŐK:
1-3. (ABC sorrendben):
Csomor Erika (triatlon), Kovács Katalin (kajak-kenu), Szávay Ágnes (tenisz)
4. Mohamed Aida (vívás) 241 5. Görbicz Anita ( kézilabda) 164 6. Paksy Tímea (kajak-kenu) 80
Szavazatot kapott még: Baczkó Bernadett (cselgáncs), Benedek Dalma (kajak-kenu), Benkó Barbara (hegyikerékpár), Csay Renáta (maratoni kajak), Csík Mónika (ökölvívás), Debreczeni Hajnalka (búvárúszás), Erdélyi Eszter (tereptriatlon), Filipovics Anna, Füzy Anna (tájkerékpár), Janics Natasa (kajak-kenu), Kalló Györgyi (szumó), Kálovics Anikó (hosszútávfutás), Király Barbara (kendo), Kovács Ágnes (úszás), Mészáros Anett (cselgáncs), Nagy Orsolya (vívás), Pálinger Katalin (kézilabda), Polgár Judit (sakk), Póta Georgina (asztalitenisz), Sebestyén Júlia (műkorcsolya), Szász Emese (vívás), Szövetes Veronika (karate), Szuknai Zsuzsa (kick-boksz), Tóth Adrienn (öttusa), Tóth Krisztina (asztalitenisz), Verrasztó Evelin (úszás), Vörös Zsuzsanna (öttusa)

CSAPAT:
1-3. (ABC sorrendben):
férfi kard-válogatott, Kozmann György, Kolonics György (kenu kettes), női asztalitenisz-válogatott
4. férfi vízilabda-válogatott 305 5. férfi párbajtőr csapat 219 6. Paksi, Benedek női kajak kettes 150
Szavazatot kapott még: Betonút-NRK-Nyíregyháza női röplabdacsapata, Budapest Honvéd labdarúgócsapata, DVSC-TEVA labdarúgócsapata, FC Fehérvár labdarúgócsapata, férfi futsal-válogatott, férfi jégkorong-válogatott, férfi cselgáncs válogatott, férfi junior vízilabda-válogatott, férfi kajak kettes ( Kammerer, Kucsera) férfi kétpár evezős (Varga, Hirling) férfi kézilabda-válogatott, férfi kosárlabda-válogatott, férfi labdarúgó-válogatott, férfi teke vb-csapat, Budapest Bank-FTC női kézilabdacsapata, Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, kenu négyes ( Horváth, Balázs, Sarudi, Joób), kettesfogathajtó-válogatott, Maurizió Vescovo-Törökgyörgy Melinda táncpáros, MTK Budapest labdarúgócsapata, női kajak négyes, női kézilabda-válogatott, női tőrválogatott, női vízilabda-válogatott, Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata, rövidpályás gyorskorcsolya váltó, MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata, Speedway Miskolc salakmotoros csapat, Szolnoki Olaj KK kosárlabdacsapata, U17-es labdarúgó-válogatott, U19-es labdarúgó-válogatott, U23-as atlétikai-válogatott, Vasas férfi vízilabdacsapata

EDZŐK:
1-3. (ABC sorrendben):
Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu), Kuhárszky Zoltán (tenisz), Kulcsár Győző (vívás)
4. Vécsi Viktor (kajak-kenu) 325 5. Komlódi Zsolt (öttusa) 304 6. Ludasi Róbert (kajak-kenu) 237
Szavazatot kapott még: Angyal Zoltán, Bánhidi Ákos, Benkó László, Bocskai József, Boda Csaba, Csák József, Csank János, Dabrowsi Norbert, Egervári Sándor, Fintha Gábor, Földi László, Garami József, Gerendás György, Gervich György, Gregor László, Gulácsi Ferenc, Kemény Dénes, Konkoly Csaba, Kovács István, Kulcsár Antal, Mészöly Géza, Miróslav Beránek, Nagysolymosi Sándor, Nébald György, Németh András, Németh Pál, Pór Péter, Prukner László, Rátgéber László, Rebicek Gerd, Róth Kálmán, Sabáli Balázs, Sári Nándor, Séra Miklós, Solti Antal, Supka Attila, Székely Norbert, Széles Sándor, Toncs Péter, Turi Gábor, Turi György, Udvarhelyi Gábor, Urbányi István, Várhidi Péter, Vécsi Viktor, Verrasztó Zoltán, Vladan Matics, Vura József, Zemen János

SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK:
1-3. (ABC sorrendben):
Angyal Zoltán (kajak-kenu), Kemény Dénes (vízilabda), Nébald György (vívás)
4. Várhidi Péter (labdarúgás) 348 5. Téglás Péter (női asztalitenisz) 297 6. Kulcsár Győző (vívás) 233
Szavazatot kapott még: Bernát Zoltán, Bozsik Péter, Csák József, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Fazekas Csaba, Ferencz József, Ficzura Ferenc, Fintha Fábor, Gulácsi Ferenc, Hangyási László, Id. Nagysolymosi Sándor, Keszthelyi Tibor, Kiss László, Komlódi Zsolt, Kovács Tamás, Kozma Mihály, Kulcsár Antal, Ludasi Robert, Melis Zoltán, Németh András, Pálvölgyi Miklós, Pat Cortina, Pécsi Gábor, Sári Nándor, Sisa Tibor, Skaliczki László, Solti Antal, Szabó Bence, Stojan Ivkovics, Toncs Péter, Udvarhelyi Gábor, Vécsi Viktor, Vereckei István

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.19 23:45:35

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Írhatnám, hogy féltünk, rettegtünk, de nem ezt tettük, hanem egy idő után, tizenvalahány-évesen szóltunk neki. Persze volt bennünk félsz, hogy mi lesz, mert a többség nem közölte a szüleivel, mi is történik az edzéseken. Mi voltunk a leginkább meglepve, hogy partizánakciónk eredményre vezetett.

2017.11.15 23:22:39

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A következő év fontos újítása a Nemzeti Sportinformációs Rendszer, amely márciustól már élesben működik.

2017.11.15 00:35:44

Egyéb egyéni BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Az első számú felelős természetesen Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, aki három és fél éve tartó regnálása óta napról napra bizonyítja alkalmatlanságát. Azután választották meg a posztra, hogy a brazíliai vb csoportkörének utolsó meccse, az Uruguay elleni, kiesést jelentő 0–1 után Cesare Prandelli szövetségi kapitány és Giancarlo Abete szövetségi elnök kéz a kézben lemondott.

2017.11.14 00:08:45

Egyéb egyéni BÁLINT MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Nem azért, mert Laci bácsinak most rossz – hanem mert az ő személye és bukása talán visszatartja majd a következő Kiss Lászlót, és megmenti a következő potenciális áldozatot. És ez a fontos. Ez a legfontosabb.

2017.11.11 10:11:01

Egyéb egyéni SINKOVICS GÁBOR

„Vajon Georges Leekens partnernek tekint-e, ha azt kérdezem: három védővel játszunk vagy néggyel...?”