2007. 10. 03.
- Utolsó módosítás:
- 2010-01-19 00:27:09
Kulcsár pályafutása csúcsára érkezett, világbajnok Szentpéterváron!
Kulcsár Krisztián a csapatban korábban elért sikerek után egyéniben is kiemelkedő sikert ért el: megnyerte a szentpétervári világbajnokságon a párbajtőrözők egyéni versenyét! A Bp. Honvéd versenyzője a döntőben 15-12-re múlta felül Eric Boisse-t.

Reuters/Alekszander Demjancsuk
Kulcsár Krisztián (szemben) aranyérmes lett Szentpéterváron
Az első három perc nyitó része az „ismerkedéssel” telt, pedig nyilvánvaló, hogy a két rutinos versenyző kiválóan ismeri a másikat. Az első tust Kulcsár adta, majd a nyitó harmad hajrájában megduplázta előnyét (2-0), sőt egy lábra irányuló szúrással már három találatra duzzadt a különbség! Ezután ismét nyugodtabb pillanatok következtek, így megnyugtatónak tűnő magyar vezetéssel zárult az első száznyolcvan másodperc.
Jött a második felvonás: Kulcsár Krisztián igyekezett növelni előnyét és ez sikerült, combon szúrta Boisse-t és már 4-0-ra vezetett. A francia klasszis már több, mint három perce „adós” maradt a találattal, de ekkor sem gondolhattunk arra, hogy már eldőlt a világbajnoki döntő. A szépítés meg is született, de a Honvéd epézője egy kivédett támadás után ismét négy tussal vezetett (5-1).
A hatodik perc elején Boisse megszerezte második találatát, így kissé felzárkózott (5-2), majd tovább szűkítette a különbséget. Szerencsére a lehető legjobbkor szúrt közbe Kulcsár a rivális egyik akciója közben, így 6-3-ra vezetett. Sőt, hamarosan újra négy tussal (7-3) vezetett egy remek „kontratámadásnak” köszönhetően. Ezután ismét Kulcsár diadalüvöltésétől volt hangos a szentpétervári csarnok, 8-3-ra húzott el!!!
Három perccel a döntő hivatalos idejének lejárta előtt rendkívül jó helyzetben volt a magyar klasszis, úgy tűnt, senki és semmi sem gátolhatja meg abban, hogy élete legnagyobb egyéni diadalát ünnepelhesse. Persze a száznyolcvan másodperc még tartogathatott fordulatot, de a magyar tábor ennek ellenkezőjében reménykedett.
Eric Boisse 6:07-nél szépített 8-4-re, majd jött két „együttes találat” (10-6). Sajnos ezt követően újra a francia klasszis talált, de egy „közös tus” révén Kulcsár 11-8-ra vezetett. Másfél perccel a vége előtt már csak két találat volt a honvédos klasszis előnye, de mielőtt megijedhettünk volna, máris 12-9-et mutatott az eredményjelző.
Hetvenkét másodperccel a vége előtt újra Boisse villant és feljött 12-10-re, majd hamarosan újra talált. Idegőrlő másodpercek után „együttes találat” következett, majd 8:47-nél Kulcsár árte el ellenfelét, 14-12-re húzott el. Hét mp-cel később pedig már ünnepelhetett a magyar tábor: a Honvéd párbajtőrözője újabb remek tussal biztosította diadalát és pályafutása első egyéni világbajnoki címét!!!
A 36 éves Kulcsár ezt megelőzően még a legjobb nyolc közé se került be világbajnokságon, Eb-n pedig egyszer, 2000-ben volt bronzérmes. Emellett csapatban kétszeres olimpiai második (1992, 2004) és kétszeres világbajnok (1998, 2001).
Ezt megelőzően férfi párbajtőr egyéniben 1982-ben született magyar diadal világbajnokságon, akkor Pap Jenő bizonyult a legjobbnak.
VÍVÓ VILÁGBAJNOKSÁG, SZENTPÉTERVÁR
| Kulcsár Krisztián | Eric Boisse (francia) | 15-12 |
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 18:57 Arsenal: előszerződés Samahhal, a csatár nyáron érkezik - sajtóértesülés
- 18:41 Lazio: Ballardini már nem a római kékek vezetőedzője – sajtóértesülés
- 18:31 Juventus: Pazzini a torinóiak elsőszámú nyári célpontja
- 18:24 Felkészülés: nyolcgólos meccsen nyert az MTK a Gyirmót ellen
- 18:12 Real Madrid: veszélybe került Benzema Lyon elleni játéka
- 18:05 Tenisz: az esélyesek könnyedén nyertek a thaiföldi tornán
- 18:02 Felkészülés: a Kaposvár gól nélküli döntetlent játszott a Celikkel
- 17:59 Albánia: újra bundavád, négy játékost eltiltott a klubja
- 17:56 Jégkorong: megkezdte a munkát a válogatott, változott a keret
- 17:44 Ferencváros: megjöttek a jamaicaiak - Morrison és Wolfe visszatért
- 17:36 Felkészülés: döntetlent játszott a Győr a cseh Mlada Boleslavval
- 17:35 DVSC: Varga Zoltán megegyezett a vezetőkkel, szabadon igazolható
- 17:33 Ferencváros: Dragónernek eltört az orra, újra maszkot kaphat
- 17:29 Futsal NB I: a győriek 15 góllal nyertek a Szentes otthonában
- 17:19 Tenisz: Patty Schnyder búcsúztatta Virginie Razzanót Párizsban
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
