2007. 10. 03.
- Utolsó módosítás:
- 2010-02-10 00:03:04
Kulcsár Krisztián bírta jobban az idegcsatát és világbajnoki döntős lett
Kulcsár Krisztián bejutott a férfi párbajtőrözők döntőjébe a szentpétervári vívó világbajnokságon, miután a legjobb négy között 15-14-re legyőzte az olasz Diego Confalonierit. A magyar klasszis ellenfele a fináléban a francia Eric Boisse vagy Jerome Jeannet lesz.

MTI
Kulcsár Krisztián 15-14-re nyert az elődöntőben
Az első három percet óvatosan kezdte a két epéző, az első hatvan mp-ben nem is született találat. Utána „együttes találat” miatt 1-1 lett, majd 2-2 után a magyar klasszis került előnybe, ezt meg is őrizte a nyitó „harmad” végére.
A következő száznyolcvan másodperc azonban eleinte nagy különbséget hozott, szerencsére éppen Kulcsár került fölénybe. Confalonieri még egyenlített, de 3-3 után a magyar párbajtőröző 7-3-ra elhúzott. Riválisa azonban nem adta fel, 7-6-ra felzárkózott, és 5:23 p-nél egalizált. Amikor még komolyabb lehetett volna Confalonieri önbizalma, ismét jött egy remek magyar találat és a vezetés. Sőt, 1 mp-cel a „játékrész” vége előtt már 9-7-et mutatott az eredményjelző.
Kulcsár Krisztiánt hat tus, három perc választotta el az egyéni világbajnoki döntőtől, vagyis óriási lehetőség előtt állt.
A sorsdöntő utolsó felvonás elején már 11-8-ra vezetett a magyar válogatott idei első világbajnoki érmese, reméltük, ellenfele már nem fordít. Egy remek támadás után már négy tusra duzzadt Kulcsár előnye, és már csak 1:50 p volt hátra. Következett egy „együttes találat2, majd szépített az olasz epéző (13-10).
Másfél perccel a vége előtt ismét Confalonieri ért el „pontot”, de ekkor sem érződött, hogy fordíthatna. Kulcsár ezt egy újabb tussal nyomatékosította, hatvan mp-cel a vége előtt 14-11 volt az állás. Riválisa azonban még ekkor is érzett esélyt, újra szépített, sőt feljött 14-13-ra, majd általános megdöbbenésünkre egyenlített 5:30-nál. Ezt együttes találat követte, vagyis 15-15-re módosult az állás.
A végén azonban egy „pimasz” és kissé szerencsés találat révén Kulcsár Krisztián jutott a döntőbe!
VÍVÓ VILÁGBAJNOKSÁG, SZENTPÉTERVÁR
| Kulcsár Krisztián | Diego Confalonieri (olasz) | 15-14 |
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:42 DVTK: Huszák Tamás felépült sérüléséből, kész a visszatérésre
- 00:32 Bajnokok Ligája: Van Gaal szerint szünet utáni remeklésük volt a kulcs
- 00:18 Bajnokok Ligája: Megmutattuk, hogy erősebbek vagyunk - Schweinsteiger
- 00:07 Bajnokok Ligája: Az Arsenal nem volt öt góllal jobb nálunk - Ferreira
- 00:06 Bajnokok Ligája: Wenger az MU vagy a Chelsea ellen szeretne játszani
- 23:55 Bajnokok Ligája: a mesterhármast szerző Bendtner a végső sikerre hajt
- 23:46 Videó: így ütötte ki az Arsenal a Porto csapatát - a BL-ből is!
- 23:45 Bajnokok Ligája: Játékosaimnak nem szabad csalódottnak lenniük - Prandelli
- 23:10 Videó: Robben hatalmas gólja továbbjutást ért a Bayern Münchennek
- 23:03 Anglia: visszatért a rákkal kezelt volt FIFA-játékvezető
- 22:59 Championship: Priskinék legyőzték a Plymoutht, Gyepesék kikaptak
- 22:54 Skócia: kilmarnocki győzelmével már tizenhat pont a Rangers előnye
- 22:42 Premier League: Fülöp csapata legyőzte Bogdánét, kikapott a Pompey
- 22:41 Bajnokok Ligája: idegenben lőtt több góllal lépett tovább a Bayern
- 22:40 Bajnokok Ligája: az Arsenal ötgólos győzelemmel jutott tovább
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
