MTInyomtatott 2007.08.18 23:28 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Öttusa-vb, női döntő: Vörös Zsuzsanna visszacsúszott

Nem sikerült a lovaglás Vörös Zsuzsannának, így az ötödikről visszacsúszott a kilencedik helyre a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. Tóth Adrienn jó pályát ment, ő előrelépett, Gyenesei Leila viszont pont nélkül zárta a negyedik tusát, ezzel visszaesett az utolsó pozícióba.

Vörös négy akadályt vert lovával, ami önmagában még nem is túlságosan rossz eredmény, a közvetlen riválisai azonban - előtte és utána is - többnyire jobb produkciót mutattak be. Az 1088 pontos teljesítmény ebben a számban csak a 30. helyre volt elég.
Tóth jól ment végig a pályán, ügyesen irányította alkalmi partnerét, s csupán az utolsó akadálynál hibázott, igaz, akkor rombolt, ami hatvan pont levonásával járt. 1140-es teljesítménnyel 20. lett a lovaglásban.

Gyeneseinek már a második akadálynál gondja akadt, kicsit lassú tempóban lovagolt rá, lova megállt, majd az ismétlésnél újra. Ezt aztán még néhányszor megismételte, végül lecsengették.

Hat versenyzőt egyáltalán nem zavart, hogy az Olimpiai Park lovaspályájától néhány száz méterre a Hertha BSC-VfB Stuttgart labdarúgó-mérkőzés szurkolói hangoltak, hibátlanul lovagolt a litván Laura Asadauskaite, a lengyel Paulina Boenisz, a kínai Csien Csen (Quian Chen) és Hsziu Hsziu (Xiu Xiu), a német Janine Kohlmann, és az amerikai Kelly Michelle.

A 3000 méteres futás rajtjánál Vörös Zsuzsanna hátránya a harmadik helyezetthez képest több mint fél perc.
Az állás négy szám után:
1. Amélie Cazé (francia) 4560 pont
2. Lucie Grolichova (cseh) 4468
3. Lena Schöneborn (német) 4452
...9. Vörös Zsuzsanna 4320
...17. Tóth Adrienn 4208
...36. Gyenesei Leila 3056
2019.10.14 23:26:58

Egyéb egyéni MTI

A mieink három győzelemmel és egy vereséggel állnak Aberdeenben.

2019.10.14 10:58:56

Egyéb egyéni Munkatársainktól

Válogatott kosarasok mellett korábbi szövetségi kapitányra is lehetett voksolni vasárnap.

2019.10.13 23:49:42

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ennél rosszabbul biztos nem járnak majd azok sem, akik jövőre viszik diadalra a magyar színeket Tokióban. Megérdemlik majd, nálam mindenképpen, ám ez nem változtat azon, hogy jóval kevesebb sportágban van esélyünk a sikerre, mint 1964-ben.

2019.10.11 20:54:01

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

A Magyar Honvédség sportszázada a vuhani katonai világjátékokra készül.

2019.10.12 07:47:04

Egyéb egyéni FAZEKAS ZOLTÁN

EXKLUZÍV!„Tudja mit, szóljon a megfelelő embereknek az érdekemben, és hozzuk össze, ha tényleg annyira szeretnek Magyarországon.”