2006. 09. 25.
- Utolsó módosítás:
- 2010-12-27 00:03:59
Birkózó-vb, Kanton: Majoros és Oláh vigaszágon, Lőrincz kiesett

Majoros István
Az 55 kg-osok között szereplő Oláh első mérkőzésén kikapott az azeri Rusan Bajranovtól, aki döntőbe került, így a magyar a vigaszágon folytathatja.
Az athéni olimpián 55 kg-ban aranyérmes Majoros (60 kg) első találkozóján három menetben verte az észak-koreai Nam Kjong Dzsint, a következő meccsén azonban kikapott a grúz David Bedinadzétől. Legyőzője aztán a fináléig menetelt, így a magyar kiválóság a vigaszágon próbálhatja megszerezni a bronzérmet.
Az idén felnőtt Európa-bajnokságot nyert, 19 éves Lőrincz Tamás nem illetődött meg első felnőtt vb-jén sem, előbb a spanyol Moises Sanchezt győzte le, majd nagy csatában a 2003-as világbajnok svéd Jimmy Samuelsont is felülmúlta. A negyeddöntőben a törökök sztárja, Seref Eroglu következett, aki ellen kiélezett küzdelemben maradt csak alul. Eroglu ugyanakkor az elődöntőben már nem tudott nyerni, így Lőrincz jó teljesítménye ellenére sem folytathatta a küzdelmeket.
MTI
Forrás: nyomtatott
Hirdetés
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 07:02 NHL: már 18-nál tart a Detroit Red Wings hazai győzelmi sorozata
- 06:49 NBA: az Orlando tripláival és Howard remeklésével legyőzte a Miamit
- 06:36 Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- 06:31 Szocsi 2014: tetszik a férfimezőnynek az olimpiai lesiklópálya
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Női kézilabda: a szezon végéig Konkoly irányítja a fehérvári csapatot
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Store Manager
Tiamat Consulting
ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.
Időszakos recepciós
Adecco Kft.
Vezető belső ellenőr
K&H Biztosító Zrt.
Folyamatmérnök
Adecco Kft.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés







