2006. 09. 24.
- Utolsó módosítás:
- 2010-03-14 00:04:45
Bárdosi Sándor lehet a legjobb magyar
Szeptember 25-től október 1-ig, a kínai Kantonban lépnek szőnyegre a világ legjobb birkózói. A helyi szervezők a programban a hölgyeket hagyták a végére, lévén abban a kategóriában ők a legjobbak, míg elsőnek a kötöttfogásúak birkóznak, a három kategória közül itt várható a legeredményesebb magyar szereplés.

Mirkó István
Virág Lajos, a tavalyi Év birkózója jelenleg nyolcvan-kilencven százalékos erőállapotban van
Utána a juniorok között előbb Eb- majd vb-bronzot szerzett, és most következhet a felnőtt-világbajnoki bemutatkozásás. Ezt hiúsította meg kis híján egy részleges combizomszakadás.
Az idei magyar bajnok az indulás előtt két héttel még nem volt tökéletes állapotban, de mostanra már panaszmentes, így reméljük a kettős – felnőtt- és juniorversenyek – terhelés ellenére jól fog szerepelni.
Virág Lajos (96) sem teljesen egészséges. Már a tavalyi budapesti világbajnokságon is sérülten lett ezüstérmes, a részleges keresztszalag-szakadása miatti műtét után azonban túl korán kezdett edzeni, ismét jött a sérülés, amelynek végeredménye összesen fél év kihagyás lett.
A tavalyi Év birkózója jelenleg nyolcvan-kilencven százalékos erőállapotban van, szerinte viszont a mérkőzéshiány lehet a nagyobb probléma.
Deák Bárdos Mihály 120), az ötszörös világbajnoki ezüstérmes kihagyta a szezon első felét, ami ugyan tökéletes döntésnek bizonyult abból a szempontból, hogy sikerült feltöltődnie, viszont megtapasztalta, a birkózást fél gőzzel nem lehet csinálni.
A legkisebb súlycsoportban Oláh Tibor (55) indul, az ő szereplését erősen befolyásolhatja, kik alkotják a mezőnyt, mivel a alsó kategóriákban az ázsiaiak mindig képesek váratlanul előhúzni egy-egy ismeretlen tehetséget.
Majoros István ezúttal a 60 kilós súlycsoportbanban próbálkozik. Bárdosi Sándort (84) várja a legjobb előjelekkel a világbajnokságot. Formája jó, a súlyával és a hangulatával sincs gond. Komáromi Tibor szövetségi kapitány szerint ő lehet, a válogatott legjobb embere Kantonban.
A teljes cikk a Nemzeti Sport hétfői számában olvasható.
Rác Benedek Balázs
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 10:12 Férfi vízilabda: Egedi Gábor két gólja is kellett a Spandau kiejtéséhez
- 10:03 Tenisz: Rafael Nadal kicsúszott az első háromból a világranglistán
- 09:57 Paralimpia 2010: német és orosz fölény a játékokon, amely véget ért
- 09:53 Sevilla: Jesús Navas és Diego Capel is a sérültek között
- 09:36 Tenisz: Caroline Wozniacki már a második a világranglistán
- 08:48 Atlétika: kenyai győzelmek a Los Angeles-i maratoni viadalon
- 08:45 Gyorskorcsolya-vb: holland és cseh győzelem született az összetettben
- 08:30 Női jégkorong ob I: az FTC egyenlített a döntőben az Újpest ellen
- 07:45 Argentína: otthon nyert az Independiente, idegenben az Arsenal
- 07:34 Brazília: kilenc gólt lőtt a Santos a három kiállítással sújtott Ituanónak
- 07:24 Újpest: Szó sincs edzőkérdésről - Kovács Zoltán
- 07:20 Kerékpár: triatlonos nyerte meg a tihanyi országúti versenyt
- 07:09 Argentína: szerdán pótolják a félbeszakadt Boca-River örökrangadót
- 07:03 NHL: a Phoenix szétlövésben győzött a Dallas vendégeként
- 06:52 NBA: a Cleveland méretes zakót szabott a Detroitra, túlórás Hawks-siker
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
