Tizenkettedszer bajnok a Kaposvár

Vágólapra másolva!
2010.04.27. 20:24
null
A szokásos kép: a kaposvári játékosok bajnoki címet ünnepelnek (Fotó: Mirkó István)
A Diamant-Kaposvár 3:1-re nyert Kecskeméten a férfi röplabda Extraliga döntőjének negyedik mérkőzésén, így a párharcot 3–1-re megnyerve megvédte címét. A somogyiak 12. alkalommal nyerték meg a bajnokságot.

A Kaposvár hazai pályán lezárhatta volna a párharcot, ám kikapott a döntő harmadik mérkőzésén, ez pedig azt jelentette, hogy a Kecskemét kedd este az egyenlítésért küzdhetett.

Az első játszmában a kecskemétiek futottak az eredmény után, ám többek között rengeteg rontott szervájuk miatt nem sikerült utolérniük az egy-két ponttal rendre előttük járó riválisukat, amely így megnyerte a nyitó szettet.

A második játszmában csak egy csapat volt a pályán, a Kaposvár. A hazaiak pocsékul kezdtek, és a folytatásban sem találtak magukra, így pillanatok alatt 2:0-s hátrányban találták magukat.

A somogyiak tehát egy lépésre kerültek a címvédéstől, a Kecskemét azonban belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba. Gyurkó Sándor csapata összekapta magát, és 25:18-ra megnyerte a harmadik felvonást.

A negyedik szettben egyik fél sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, végül a vendégek jutottak először szettlabdához, amely így meccslabda is volt. Ezt még hárította a Kecskemét, a következőt viszont már nem tudta, így a Kaposvár megvédte címét, begyűjtve 12. bajnoki aranyát.

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA 
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
KALO-MÉH-KECSKEMÉT SE–DIAMANT-KAPOSVÁR 1:3 (–23, –11, 18, –24)
Kecskemét, 800 néző. V: Adler, Újházi
KECSKEMÉT: Tóth I G. 3, RAPI 13, Somodi 6, Dorcsák 3, Csala 4, BAGICS 21. Cs: Szabó T. (liberó), Melicher, Kása, Farkas P. 1. Szakmai igazgató: Gyurkó Sándor
KAPOSVÁR: Koch, NAGY J. 6, Kovács Z. 8, KÁNTOR 22, Sporics 16, Németh F. 9. Cs: Dömötör (liberó), SCHULCZ 5, Bánhegyi. Edző: Zarka Péter
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:4, 7:8, 12:14, 18:20, 22:23. 2. játszma: 0:3, 1:8, 3:11, 3:15, 7:20. 3. játszma: 4:3, 8:5, 12:7, 14:10, 21:18. 4. játszma: 3:1, 7:8, 11:12, 15:16, 20:21
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Kaposvár javára.
 
MESTERMÉRLEG
Gyurkó Sándor: – Gratulálok a Kaposvárnak! Büszke vagyok a játékosaimra, igazi sportemberként viselkedtek az egész szezonban. Sajnálom, hogy szurkolóinkat nem tudtuk egy aranyéremmel megajándékozni.
Zarka Péter: – Gratulálok a Kecskemétnek! Fantasztikus ellenfeleink voltak. Ma is bebizonyosodott, hogy még fiatal, tapasztalatlan a csapatom, ezért is volt olyan hullámzó a teljesítményünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik