Röplabda: Boros Márta a szövetség új főtitkára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.04. 11:43
Boros Márta lett a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) főtitkára, míg a tisztséget eddig betöltő Földvári Péter a jövőben más feladatokat fog ellátni a szervezetben.

Az MRSZ keddi tájékoztatása szerint a váltásra elsősorban a 2013-ban várhatóan megnövekedő állami támogatások okozta pluszfeladatok miatt került sor. Boros Márta korábban testnevelői, közgazdasági és HR-diplomát szerzett, legutóbb tréner-tanácsadóként dolgozott. Augusztusban érkezett az MRSZ-hez, ahol feladata – egy ad hoc bizottság vezetőjeként – a jelentős adósságokat felhalmozó szövetség működésének átvilágítása volt.

„Jövőre új élet kezdődik a szövetség életében, hiszen a nagyobb állami támogatás lehetőséget biztosít az eddig elkezdett munka folytatására, és komoly lehetőség nyílik a sportág megújítására" – nyilatkozta Tóth Tamás MRSZ-elnök, hozzátéve: ennek első lépéseként új főtitkárt neveztek ki a szövetség élére Boros Márta személyében, aki már eddigi munkájával is bizonyította, hogy alkalmas a pozíció betöltésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik