Rögbi: vereséggel ünnepelt a győztes; 21 perces (!) ráadás – videók

Vágólapra másolva!
2017.03.20. 08:59
null
Nem volt túl őszinte a címvédő angolok mosolya a trófea átvételénél (Fotók. AFP)
A címvédés után a Grand Slam már nem jött össze az angol rögbiválogatottnak a 2017-es Hat nemzet bajnokságban, miután kikapott Írországban. Az angolok számára így nem folytatódott a 18. meccses győzelmi széria sem. Jól jött a franciáknak a 21 perces (!) ráadás Párizsban Wales ellen: a hazaiaknak sikerült fordítaniuk. Az idén önmagukat felülmúló skótok lenullázták az olaszokat.

Írország–Anglia

Nagyon kihegyezett, rendkívül motivált Írországgal találkozott a mérkőzésen már címvédőként pályára lépő Anglia. A házigazdák a 10. percben büntetőből szereztek megérdemelt vezetést, de az ellentámadásba lendülő vendégek egyenlítése a 17. percben legalább annyira érett. A 23. percben az írek megszerezték a találkozó egyetlen célját, és a szünetre hét ponttal megléptek. A második félidő kemény ütközésekről szólt, leginkább arról, hogy az angolok nagy erőket mozgósítottak a győzelemért, a célveszélyes területtől az ellent többnyire távol tartó írek viszont még nagyobbat a vendégek semlegesítéséért. Érkeztek az angol cserék, így nem enyhült a szorítás a hazaiakon, akik hősiesen küzdöttek, és az angol mezőnyfölény ellenére nem engedték áttörni a védelmi vonalukat.

Az írek nagyon kihegyezték magukat az utolsó fordulóra
Az írek nagyon kihegyezték magukat az utolsó fordulóra

Franciaország–Wales

Jól kezdtek a házigazdák, hiszen 10–0-ra megléptek, utána azonban a walesi támadásokat csak sorozatos szabálytalanságok árán tudták megállítani, a rúgóklasszis Leigh Halfpenny pedig ezúttal is biztos ítéletvégrehajtónak bizonyult. A szünetre egypontosra csökkent a vendégek hátránya, majd három újabb büntetővel már kinézett a walesi siker, hiszen a rendes játékidő végén 18–13-ra vezettek. Halfpenny hat büntetője közül három 50 méternél messzebbről született. A hazaiak azonban nem adták fel, a sárga lapos kiállítás miatt megfogyatkozó walesiek ellen játékban tudták tartani a labdát. A túlóra 19. percében egyenlítést jelentő érő célt szereztek, majd az értékesített jutalomrúgásnak köszönhetően összejött a győzelem is. Wales 2010 óta először végzett három vereséggel.

Skócia–Olaszország

A skótok célbónuszos hazai győzelemmel zárták a sorozatot, miután lenullázták az idén gyengén muzsikáló olaszokat. Utóbbiak a 18. kiírásból 12. alkalommal végeztek az utolsó helyen, és „lett övék” a Fakanál. A találkozó hőse Finn Russell volt, aki célja mellett három jutalomrúgást váltott pontokra. Negatív hőse pedig a büntetők sorát hibázó olasz Carlo Canna. A skótok most először győzték le úgy az olaszokat, hogy az ellenfél képtelen volt pontot szerezni. A skótoknak ez legutóbb 2008-ban jött össze, akkor Kanada volt a szenvedő fél, a vége pedig 41–0 lett. Skócia a Hat nemzetben még soha nem tudta lenullázni a riválisát. A skótok új-zélandi szövetségi kapitánya, Vern Cotter ezzel a sikerrel búcsúzott az együttestől, amely legutóbb 2006-ban szerepelt ilyen sikeresen a sorozatban. Az ideihez hasonlóan akkor is három győzelemmel zárt, viszont az öt meccsen szerzett 122 pont és a 14 cél rekord a skótoknál.

Az idei kiírás pontkirálya a francia Camille Lopez lett 67 ponttal, akitől kevéssel maradt el az angol Owen Farrell (63) és a walesi Leigh Halfpenny (62). A célok tekintetében nyolcas holtverseny alakult ki az első helyen, három ír, két-két angol és walesi, valamint egy skót játékos szerzett 3-3 célt.

ÖSSZEFOGLALÓK

EREDMÉNYEK

RÖGBI
RÖGBI, HAT NEMZET BAJNOKSÁG 2017
1. FORDULÓ (február 4–5.)

Olaszország–Wales 7–33 (7–3)
Skócia–Írország 27–22 (21–8)
Anglia–Franciaország 19–16 (9–9)
2. FORDULÓ (február 11–12.)
Wales–Anglia 16–21 (13–8)
Franciaország–Skócia 22–16 (13–11)
Olaszország–Írország 10–63 (10–28)
3. FORDULÓ (február 25–26.)
Anglia–Olaszország 36–15 (5–10)
Írország–Franciaország 19–9 (7–6)
Skócia–Wales 29–13 (9–13)
4. FORDULÓ (március 10–11.)
Wales–Írország 22–9 (8–6)
Anglia–Skócia 61–21 (30–7)
Olaszország–Franciaország 18–40 (11–16)
5. FORDULÓ (március 18.)
Skócia–Olaszország 29–0 (15–0)
Franciaország–Wales 20–18 (10–-9)
Írország–Anglia 13–9 (10–3)

FRANCIA TOP 14
21. FORDULÓ

Grenoble–Toulon 23–23
Toulouse–Lyon 42–26
La Rochelle–Brive 36–17
Bayonne–Bordeaux-Begles 24–20
Clermont–SP Pau 65–13
Montpellier–Racing 92 – elmaradt
Castres–SF Paris – elmaradt

OLASZ ECCELLENZA
14. FORDULÓ

Fiamme Oro–Padova 21–29
Piacenza–Mogliano 16–19
San Dona–Reggio 20–15
Viadana–Cammi Calvisano 18–26
Rovigo–Lazio 51–36

SZUPER 18
4. FORDULÓ

Jaguares–Cheetahs 41–14
Sharks–Southern Kings 19–17
Lions–Reds 44–14
Waratahs–Brumbies 12–28
Hurricanes–Highlanders 41–15
Bulls–Sunwolves 34–21
Rebels–Chiefs 14–27
Crusaders–Blues 33–24

A 2017-ES HAT NEMZET BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 5 4 1 146–81 65 19 (3)
2. Írország 5 3 2 126–77 49 14 (2)
3. Franciaország 5 3 2
107–90 17 14 (2)
4. Skócia 5 3 2 122–118 4 14 (2)
5. Wales 5 2 3 102–86 16 10 (2)
6. Olaszország 5 5 50–201 –151 0 (0)
A FRANCIA TOP 14 ÁLLÁSA
1. La Rochelle 21 14 3 4 577–384 193 71 (9)
2. Clermont 21 12 3 6 643–445 198 63 (9)
3. Montpellier 20 12 8 492–431 61 55 (7)
4. Toulon 21 10 2 9 549–432 117 53 (9)
5. SP Pau 21 11 1 9 499–534 –35 52 (6)
6. Castres 20 11 1 8 505–398 107 51 (5)
7. Toulouse 21 10 11 448–434 14 47 (7)
8. Bordeaux-Begles 21 9 1 11 489–487 2 45 (7)
9. Racing 92 20 10 1 9 467–451 16 45 (3)
10. Brive 21 10 1 10 444–507 –63 44 (2)
11. Lyon 21 8 2 11 434–508 –74 41 (5)
12. SF Paris 20 8 1 11 480–512 –32 40 (6)
13. Grenoble 21 5 1 15 470–655 –185 29 (7)
14. Bayonne 21 5 3 13 366–685 –319 26 (0)
AZ OLASZ ECCELLENZA ÁLLÁSA
1. Cammi Calvisano 14 13 1 473–191 282 63 (11)
2. Padova 14 11 1 2 428–215 213 53 (7)
3. Rovigo 14 9 2 3 403–319 84 46 (10)
4. San Dona 14 8 1 5 266–357 –91 34 (0)
5. Viadana 14 6 8 332–338 –6 30 (6)
6. Mogliano 14 7 7 231–305 –74 30 (0)
7. Fiamme Oro 14 5 9 259–268 –9 27 (7)
8. Reggio 14 4 10 257–352 –95 23 (7)
9. Lazio 14 2 12 313–476 –163 21 (5)
10. Piacenza 14 3 11 193–334 –141 16 (4)
A SZUPER 18 ÁLLÁSA
AZ AUSZTRÁLÁZSIAI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chiefs 4 4 118–73 45 19 (3)
2. Crusaders 4 4 102–84 18 16 (0)
3. Hurricanes 4 3 1 213–64 149 15 (3)
4. Brumbies 4 2 2 88–73 15 10 (2)
5. Blues 4 1 3 118–108 10 6 (2)
6. Reds 4 1 3 81–118 −37 6 (2)
7. Force 3 1 2 56–63 −7 5 (1)
8. Highlanders 4 1 3 73–107 −34 5 (1)
9. Waratahs 4 1 3 81–133 −52 4 (0)
10. Rebels 3 3 38–154 −116 0 (0)
A DÉL-AFRIKAI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jaguares 4 3 1 141–96 45 14 (2)
2. Lions 4 3 1 151–111 40 14 (2)
3. Stormers 3 3 110–59 51 13 (1)
4. Sharks 4 3 1 109–81 28 13 (1)
5. Cheetahs 4 2 2 111–128 −17 9 (1)
6. Bulls 3 1 2 86–92 −6 5 (1)
7. Southern Kings 4 1 3 90–122 −32 5 (1)
8. Sunwolves 4 4 92–192 −100 1 (1)
(Zárójelben a bónuszpontokat tüntettük fel.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik