Rögbi-vb: Olaszország nem pályázik 2023-ra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 23:42
Az Olasz Rögbi Szövetség visszavonta a 2023-as világbajnokság megrendezésére beadott pályázatát, amiért a római főpolgármester nem támogatja a főváros 2024-es olimpiai terveit.

Alfredo Gavazzi, a rögbiszövetség elnöke szerdán elmondta: az ő kandidálásuk szervesen összefonódott az ötkarikás pályázattal, jelentkezésükkor szerződéseket írtak alá többek között az olasz kormánnyal és az Olasz Olimpiai Bizottsággal is. Most pedig úgy látják, a kialakult helyzetben nem tudnák beszerezni a szükséges garanciákat, hogy folytassák a munkájukat.

A rögbi vb-re az olaszok visszalépése után Franciaország, Írország és a Dél-afrikai Köztársaság pályázik. Döntés jövő novemberben lesz.

Virginia Raggi főpolgármester egy hete jelentette be hivatalosan, nem támogatja, hogy Róma pályázzon a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. A római városi tanács csütörtökön szavaz arról, hogy Raggi döntése mellé áll-e. A voksolás várhatóan Raggi álláspontját fejezi majd ki, hiszen az őt támogató 5 Csillag Mozgalom (M5S) többségben van a testületben.

A támogatás megvonásával Rómának gyakorlatilag semmi esélye a rendezésre, mivel úgy még egyetlen város sem lehetett házigazdája ötkarikás játékoknak, hogy nem állt mögötte a városvezetés. Raggi bejelentése nyomán Budapest mellett már csak két város – Los Angeles és Párizs – maradt reális eséllyel versenyben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben Limában dönt a helyszínről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik