Rögbi: olimpiai részvételben gondolkodnak a magyarok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 14:40
null
A női szakág számára elérhető közelségben van a sportági elit, de így is sok munka vár rájuk (Fotó: mrgsz.hu)
Tokióban a magyar női hetes rögbiválogatott számára nem elvárás, csupán célkitűzés az olimpiai részvétel, bár az érintettek szerint mindez reális lehet. A sportág csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: ehhez további rengeteg munkára, sok pénzre, kedvező kvalifikációs ágra és némi szerencsére van szükség. Bizakodásra adhat azonban okot, hogy a biztos alapokat az elmúlt években már lerakták, és arra nyugodtan építkezhetnek.

 

„Női rögbiben nincs száz-százötven év lemaradásunk, mint a férfiaknál, így az esélyeink is nagyobbak” – emlékeztetett a tényekre Körmöczi Béla, a szövetség elnöke, amit Böhm Balázs főtitkár további konkrétumokkal egészített ki.

„A női szakág a magyar rögbi zászlóshajója. Hosszú évek óta építettük fel azt a bajnoki rendszert, amelyben ma már Közép-Európában egyedülálló módon nyolc csapat verseng a tornaszerűen. Hogy milyen értéket képviselünk, arra jellemző, hogy a világranglistán messze előttünk jegyzett, top húszas Romániából is van érdeklődés a csatlakozásra versenyen kívül, hiszen az olimpiai részvétel lehetősége máshol is megmozgatja a fantáziákat. Amennyiben a mostanihoz hasonló, vagy talán még egy picit előnyösebb feltételeket tudunk biztosítani a női válogatottnak, öt éven belül elérhető a vízválasztónak számító top tizenhat szintje, amely már egyértelműen világszínvonal. Ezt azt időszakot kell megfelelően kihasználnunk, rendszeres nemzetközi megmérettetésekkel, jó felkészüléssel. Aztán kedvező sorsolással és némi szerencsével elérhető az olimpiai kvalifikáció. Miként az is, hogy a válogatott tagjai elmozduljanak a mostani abszolút amatörizmusból a professzionalizmus felé.”

A rögbi idehaza népszerűségben messze elmarad a nálunk hagyományos csapatsportágaktól, így nem is kerülhetett be a kiemelt állami támogatásban részesülők közé. Viszont – más, hasonló cipőben járó sportágakkal egyetemben – felzárkóztatási támogatásban részesült, amely az előző évben 30 millió forint volt. Ezek után szakmai programot készítettek el a szövetségben, amely jelenleg elbírálás alatt van. A döntéshozóknak tetszenek a célok, valamint a megvalósítási tervek, és bár konkrét összegről nincs még határozat, az már most biztos, hogy a támogatás idén sem marad el, az pedig valószínűsíthető, hogy a nagysága nő.

„Azzal, hogy a hetes szakág révén a rögbi bekerült az olimpiai programba, nemcsak nemzetközi szinten, hanem itthon is komoly figyelmet kell kapjon – jósolta Kiss Norbert, az EMMI ifjúsági és sportért felelős államtitkárságának helyettes államtitkára. – A magyar szövetség jól szervezetten működik, és próbálja meg magát felépíteni. A női szakágnak pedig, a férfiakkal ellentétben, kimondottan jó esélye mutatkozik arra, hogy utolérje az elitet. A férfiaknál az lehet a cél, hogy a meglévő óriási szakadék csökkenjen. A MOB-bal karöltve ebben a munkában próbálunk meg a szövetség segítségére lenni.”

Az olimpiai kvalifikációs versenynek beillő B-csoportos Eb-n a nők júniusban Vilniusban vesznek részt, a férfiak május végén Szalonikibe utaznak. Előbbieknek egyértelműen a tornagyőzelem a cél, amely után újabb kvalifikációs lépcsőfokok várnak az együttesre, még magasabban jegyzett riválisok ellen, de a férfiak helyzete sem reménytelen. Tavaly a kecskeméti tornán a feljutásról döntő találkozón nyerő állásból kaptak ki emberhátrányba kerülve – Monaco ellen 19–0-ról lett 26–28 –, ami a szakágban több mint végzetes. Az olimpiára Európából három-négy együttes kvalifikálhatja magát. Az itt közös csapatot kiállító, amúgy sportági őshazának számító, a futballhoz hasonlóan több válogatottat futtató britek – Anglia, Skócia, Wales – például egy házibajnokságon döntenek erről.

„Idén a korábbi évekkel ellentétben lényegesen több időt tudott együtt tölteni a válogatott – örvendezett Huszti Katalin, a magyar női válogatott csapatkapitánya. – Havonta tarthattunk edzőtáborokat és utazhattunk nemzetközi tornákra, hasonlóra még nem volt példa. A feltételeket biztosították számunkra, így most már rajtunk a sor. Rendkívül motiváltak vagyunk, mindent megteszünk, hogy bekerüljünk a top tizenhat közé.”

A sajtótájékoztatón a sportághoz kapcsolódó tavaszi hírek közül kiemelték a férfiválogatott két Európai Nemzetek Kupa-mérkőzését: április 12-én Esztergomban fogadjuk az osztrákokat, majd május 17-én Pafoszban lépünk pályára Ciprus ellen. Legjobbjainknak elég az első meccsen igazolni papírforma fölényüket ahhoz, hogy playoff-helyen végezzenek, és Szerbia vagy Dánia ellen már a feljutásért küzdjenek. (A sportágban erőviszonyok szerinti kiemelés alapján rendezik meg a sorozatot, amelyhez hasonlót – amint arról korábban már beszámoltunk – most a labdarúgóknál vezetnek be.)

Az április közepi hétvége igazi sportági ünnep lesz különben Esztergomban, az egyik honi fellegvárban, hiszen 9–12. között U18-as C-csoportos Eb-nek adunk otthont, ahol Róth Bence csapatkapitányt idézve a győzelem a cél, hiszen a feltételek számukra is adottak ehhez. De egyéb illusztris vendéget is köszönhetünk, hiszen eljön a sportág Mourinhójának tartott Philippe Saint-André, a világ legjobbjai közé sorolt franciák szövetségi kapitánya, akinek magyar kollégája egyben a testvére is. A nálunk másfél évvel ezelőtt munkát kapó Raphaël már eddig is reformok sorát hajtotta végre a válogatottnál, és jó abban a hitben élni, hogy még nem ért a végére...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik