nemzetisport.hu 2017.10.06 18:21 Frissítve: 2017.10.06 20:57

Rögbi: hiába fordított a válogatott, a gibraltáriak nyertek

A magyar rögbiválogatott 21–15-re kikapott Gibraltártól a két együttes Mándokon megrendezett felkészülési mérkőzésén.

Óriási volt a küzdelem (Fotó: Muray Gábor)

 

Az első félidőben a büntetőké volt a főszerep: a vendégek a számukra megítélt négyből kettőt, a mieink pedig egyet értékesítettek. Ezt követően a gibraltáriak szereztek célt, majd a jutalompont is jónak bizonyult, így nyolcpontos hátrányban vonultak a pihenőre a mieink (3–11).

A fordulás után fokozatosan felzárkóztunk, majd sikerült a fordítás is, 15–14 után azonban már csak a gibraltáriak szereztek pontot, így 21–15-re megnyerték a találkozót.

„A magyar együttesben kilenc újonc mutatkozott be. A szövetségi kapitány a mérkőzésen bizonyítási lehetőséget adott a fiataloknak, akik megmutatták, hogy nemzetközi szinten is képesek egy jó erőkből álló, a brit rögbi hagyományait követő, kiváló csapat ellen helytállni” – idézi Kiss Antalnak, a szövetség elnökének meccs utáni értékelését az MRGSZ Facebook-oldala.

RÖGBI
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Gibraltár 15–21 (3–11)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.17 16:43:31

Egyéb csapat nemzetisport.hu

Mia Khalifa júniusban hasonló balhéba keveredett, akkor állítólag egy 20 éves férfit ütött meg.

2017.09.14 10:41:44

Egyéb csapat KŐFALVI DÁNIEL

Szerda este lejátszottak egy meccset, amelyről senki sem beszél. Pedig kellene.

2017.09.11 23:32:15

Egyéb csapat MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A kosárlabdázóknál is a jövő dönti el, mennyit ér a mostani siker.

2017.07.10 23:50:35

Egyéb csapat BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY.Több tucat Bozsik-torna tapasztalata mondatja velem, sok településen lasszóval kell fogni a srácokat, hogy a klub a szövetség előírásainak megfelelő létszámmal képviseltesse magát egy-egy rendezvényen.

2017.07.09 23:30:43

Egyéb csapat BALLAI ATTILA

NS-VÉLEMÉNY. A bunda öröktől fogva létezik, többször próbáltak is fellépni ellene, de sohasem általános érvénnyel és hosszú távú hatékonysággal. Nem is lehet.