- Utolsó módosítás:
- 2011-05-18 00:03:32
Wales vesztére egy félidőt átaludt a franciák ellen. • Két év után nyertek az olaszok, a skótok bánatára.
Rögbi, Hat Nemzet: négypontos ír győzelem Angliában
A rögbi Hat Nemzet-sorozat 2010-es kiírásának harmadik fordulójában a címvédő ír válogatott négypontos győzelmet aratott az angolok vendégeként. Írország második győzelemét aratta, Anglia első vereségét szenvedte el, így lépéshátrányba került az éllovas, még hibátlan franciákhoz képest. Utóbbiak Wales vendégeként győztek, míg a skótok Rómában szenvedtek vereséget, az olaszok két év után nyertek mérkőzést a Hat Nemzet Tornáján.
![]() |
| Az írek a hajában fordítottak az angolok vendégeként (Fotó: Action Images) |
ANGLIA–ÍRORSZÁG
Korai ír céllal indult a találkozó – a bonuszrúgás viszont kimaradt –, a házigazdák futhattak az eredmény után, a szünetig már csak két eredményes büntetőt láthattunk: hazai oldalon kettőt, a vendégeknél egyet.
A második félidő elején egy újabb céllal nőtt az írek előnye, de négy perccel később az angolok egy céllal már egyenlítettek, miután az ő bonuszuk jó volt, ellentétben a másodikat is elhibázó írekkel.
Sőt, az utolsó tíz percre érve egy dropgóllal már az angoloknál volt az előny, az írek azonban nem adták fel, bevitték harmadik céljukat is, ráadásul ezúttal a bonusz is megvolt, így megnyerték a találkozót.
WALES–FRANCIAORSZÁG
|
Meglesz a franciáknak a Grand Slam a 2010-es Hat Nemzeten?
Összes szavazat:43
Szavazás kezdete: 2010. 01. 01
A szavazást lezárták.
Igen - 67%
Nem - 32%
|
A végső győzelemre leginkább esélyesnek tartott francia válogatott nagy lépést tett újabb tornagyőzelme felé, miután harmadik sikerét könyvelte el – a másodikat idegenben –, és tovább őrzi hibátlan mérlegét. A Cardiffban pályára lépő walesiek az „átaludt" első félidő miatt lehetnek bosszúsak, no meg a második vereségért.
Francia céllal indult a találkozó – a hazaiak adták el, vagy ha jobban tetszik, a vendégek szerezték meg a labdát –, majd jött két büntető, a szünet előtt egy újabb óriási hiba, még egy labdavesztés, vagy éppen labdaszerzés, ami már kiütéses vendégsikert sejtetett. A franciáknál Alexis Palisson és Francois Trinh-Duc volt a két célt szerző játékos. Alighanem így érezték ezt a vendégek is, akik elkezdték behozni cseréiket: ez a meccs már zsebben.
Az addig meddő mezőnyfölényben játszó, de cél közelébe még véletlenül sem jutó Wales Stephen Jones két büntetőjével közelebb lopta magát, majd formás támadás végén első céljukat is megszerezték a walesiek: Leigh Halfpenny jutott célterületre. A házigazdák hétpontos hátránya parázs hajrát sejtetett az időközben Morgan Parra – két-két jó bonusz- és büntető, tehát tíz pont az első félidőben – sárga lapja, és az ezért kapott tízperces kiállítás miatt emberhátrányba kerülő franciák ellen.
A rutinosabb, jobb erőkből álló, de kicsit saját magukat elaltató vendégek azonban összekapták magukat, két büntetővel – a csereként érkező Frederic Michalak nevéhez fűződik mindkettő – biztosították győzelmüket. Shane Williams célja a lefújás előtt remek egyéni alakítás volt, de már csak a szépítéshez volt elég.
OLASZORSZÁG–SKÓCIA
Az olasz válogatott Rómában győzte le Skóciát: a mérkőzés egyetlen célját a csereként beállt Pablo Canavosio érte el, a többi olasz pontot Mirco Bergamasco szerezte. Az itáliaiak két év után első győzelmüket aratták a küzdelemsorozatban.
| 3. FORDULÓ | |
| Anglia–Írország | 16–20 (6–8) |
| Olaszország–Skócia | 16–12 |
| Wales–Franciaország | 20–26 (0–20) |
| 1. | Franciaország | 3 | 3 | – | – | 38 | 6 |
| 2. | Anglia | 3 | 2 | – | 1 | 14 | 4 |
| 3. | Írország | 3 | 2 | – | 1 | -1 | 4 |
| 4. | Wales | 3 | 1 | – | 2 | -12 | 2 |
| 5. | Olaszország | 3 | 1 | – | 2 | -12 | 2 |
| 6. | Skócia | 3 | – | – | 3 | -27 | 0 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 16:37 Tenisz: Hantuchová és Mirza is negyeddöntőbe jutott Pattayában
- 16:08 Felkészülés: a DVTK korai góllal győzte le a macedón bajnokot
- 16:05 PMFC: lett válogatott játékos érkezik; a volt boltonos aláírhat - videó
- 16:01 Videó: David Villa a reklám kedvéért szorítóba lépett, bokszolónak állt
- 15:47 Sousa-ügy: a portugál nem jelent meg a békéltető meghallgatáson
- 15:33 Primera División: felfüggesztik a tárgyalást, újabb sztrájk jöhet
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt








