Rögbi: a vb-címvédő mentette meg a déliek becsületét – videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 09:31
null
A grúzok szokásukhoz híven keményen küzdöttek, de hiába: a skótok átrobogtak rajtuk (Fotó: Reuters)
Címkék
A rögbiseknél meghatározónak számító négy déli nemzet közül egyedül a vb-címvédő Új-Zéland tudta megnyerni hétvégi felkészülési mérkőzését európai riválisával szemben, a vb-2. Ausztrália, a vb-3. Dél-Afrika és a vb-4. Argentína „elesett”.

Új-Zéland az írektől elszenvedett vereséggel kezdte a tesztidőszakot, amit három győzelemmel folytatott. Zárásként a franciák vendégeként nyert három célt szerezve öt ponttal.

Az ausztrálok Wales, Skócia és Franciaország legyőzését követően veszítették el a fonalat. Kikaptak a francia Barbárok alkalmi együttesétől, majd ezúttal az írektől. Utóbbiak a 35. percben már 17–0-ra vezettek, és három céllal hibába fordítottak a vendégek, a 66. percben esett harmadik ír cél döntőnek bizonyult. Az írek Új-Zéland után újabb értékes skalpot szereztek idén ősszel.

Tovább folytatódott Dél-Afrika vesszőfutása, a vb-bronzérmes ezúttal Walestől kapott ki. Korábban történelmi vereséget szenvedett Olaszországtól és papírforma-vereséget Angliától. Dél-Afrika immár ötmeccses nyeretlenségi szériában van, legutóbbi kilenc mérkőzéséből hetedszer (!) kapott ki.

Argentína az angolok vendégeként kapott ki, ami nem meglepetés, az már annál inkább, hogy a bárki ellen veszélyes dél-amerikaiak nyeretlenül tudták le az európai őszüket: korábban a skótokkal és a walesiekkel sem bírtak. Anglia ellen hiába zártak a házigazdákhoz hasonlóan két céllal, a hazaiak erőteljes támadójátéka, illetve az angol rúgóklasszis, Owen Farrell öt sikeres büntetője döntőnek bizonyult. Az angoloknak ez volt sorozatban a tizenkettedik megnyert mérkőzése, ehhez novemberben hármat (korábban Dél-Afrika, Fidzsi-szigetek) tettek hozzá. December 3-án Ausztrália ellen zárják az őszi tesztidőszakot, és lényegében minden érv az angolok újabb sikere mellett szól.

A Dél-Afrikát meglepetésre legyőző olaszok ezúttal Tongától kaptak ki két ponttal. A kiegyenlített találkozón pedig győztesnek hihették magukat az európai házigazdák, de az óceániai vendégek az utolsó percben szerzett büntetővel fordítottak.

RÖGBI
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Németország–Brazília 36–14
Olaszország–Tonga 17–19
Fidzsi-szigetek–Japán 38–25
Anglia–Argentína 27–14
Skócia–Grúzia 43–16
Románia–Uruguay 36–10
Írország–Ausztrália 27–24
Wales–Dél-Afrika 27–13
Franciaország–Új-Zéland 19–24

ANGOL AVIVA PREMIERSHIP
9. FORDULÓ

Exeter Chiefs–Worcester Warriors 57–22
Bristol–Leicester Tigers 16–21
Northampton Saints–Newcastle Falcons 16–22
Saracens–Gloucester 24–20
Wasps–Sale Sharks 34–24
Harlequins–Bath 21–20

GUINNESS PRO12
9. FORDULÓ

Munster–Treviso 46–3
Connacht–Cardiff Blues 18–7
Glasgow Warriors–Ospreys 5–22
Scarlets–Leinster 38–29
Newport Gwent Dragons–Edinburgh 27–19
Ulster–Zebre – elhalasztva

AZ ANGOL AVIVA PREMIERSHIP ÁLLÁSA
1. Saracens 9 8 1 251–102 149 37 (5)
2. Wasps 9 7 2 293–193 100 33 (5)
3. Bath 9 7 2 221–124 97 31 (3)
4. Leicester Tigers 9 6 3 228–185 43 27 (3)
5. Exeter Chiefs 9 4 1 4 255–202 53 26 (8)
6. Harlequins 9 5 4 174–199 –25 21 (1)
7. Northampton Saints 9 4 5 159–173 –14 20 (4)
8. Newcastle Falcons 9 4 5 130–206 –76 18 (2)
9. Sale Sharks 9 3 1 5 188–224 –36 18 (4)
10. Gloucester 9 2 2 5 202–199 3 18 (6)
11. Worcester Warriors 9 1 2 6 159–283 –124 10 (2)
12. Bristol 9 9 120–290 –170 4 (4)
A GUINNESS PRO12 ÁLLÁSA
1. Munster 9 7 2 251–114 137 33 (5)
2. Leinster 9 7 2 236–168 68 32 (4)
3. Ospreys 9 6 3 284–145 139 31 (7)
4. Scarlets 9 6 3 191–150 41 27 (3)
5. Glasgow Warriors 9 5 4 208–183 25 26 (6)
6. Ulster 8 5 3 157–124 33 23 (3)
7. Cardiff Blues 9 5 4 197–213 –16 22 (2)
8. Connacht 8 3 5 129–182 –53 15 (3)
9. Newport Gwent Dragons 9 3 6 155–209 –54 15 (3)
10. Edinburgh 9 3 6 191–205 –14 14 (2)
11. Zebre 7 1 6 94–222 –128 7 (3)
12. Benetton Treviso 9 1 8 117–295 –178 6 (2)
(Zárójelben a bónuszpontokat tüntettük fel.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik