Olimpia: Fidel Castro fiával kampányol a baseball

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.08. 07:51
Igazi nagyágyúval, a kubai vezér Fidel Castro fiával, Antonyval kampányol a nemzetközi baseball, valamint softball szövetség annak érdekében, hogy a két sportág visszakerüljön az olimpiai versenyszámok közé. Erről ma a NOB Buenos Aires-i kongresszusán születik döntés.

A szövetségi sportvezetők lobbija szerint a kubai elnök fiának jelenléte Argentínában több mint üzenetértékű, politikailag támogatandó, hogy még a világ egyik kommunista országának jeles személyiségét is sikerült megnyerniük az ügyüknek.

Ennél azonban sokkal kézzel foghatóbb kapaszkodókat is fel tudnak mutatni. Az elmúlt években a világ 150 országában összesen 20 millió dollár értékben hajtottak végre fejlesztéseket. A játék szabályait megváltoztatnák az olimpiára – rövidebb lenne egy mérkőzés –, a tornát hat nap alatt rendeznék meg. Az már egyébként is a két sportág mellett szólt, hogy férfi és női változata is van – elméletben ugye egy sportág két szakágáról van szó –, és a világ 140 országában összesen több mint 65 millió versenyzőt tudhat maga mögött.

A két sportág – különösen a baseball, pontosabban a kirakatot jelentő amerikai profi liga, az MLB – legnagyobb negatívuma a doppingérzékenység. A sportvezetők ennek kapcsán minden együttműködésre készek a WADA-val, bár azt azért odaszúrták: a dopping nemcsak náluk probléma, hanem a sport egészében az.

A baseball hivatalosan először 1992-ben szerepelt az olimpia műsorán, legutóbb Pekingben, a softballnak 1996-ig kellett várni a bemutatkozásra, és szintén 2008-ban került ki a programból.

A baseballon és a softballon kívül versenyben van még a birkózás – amely eleve nagy nemzetközi visszhangot kiváltóan került ki a programból –, valamint a fallabda, viszont mind közül csak egy lesz beválasztva. Mindez a 2020-as és 2024-es olimpiai sportműsorról szól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik