Női röpi Eb-sel.: csoportmásodikként továbbjutó a válogatott

Vágólapra másolva!
2016.09.24. 17:54
null
Egy lépésre az Eb-től a női röpiválogatott (Fotó: CEV)
Újabb győzelmének köszönhetően biztossá vált, hogy továbbjut Európa-bajnoki selejtezőcsoportjából a magyar női röplabda-válogatott. Jan De Brandt együttese szombaton az észtek felett diadalmaskodott öt játszmában. A házigazda lengyelek is nyertek, így a magyar csapat másodikként ment tovább.

A házigazda lengyelek a csoport másik mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzték a finneket, így a magyarok a második helyen végeztek, azaz pótselejtezőn, a románok ellen vívhatják ki az Eb-szereplést. A vasárnapi lengyel-magyar összecsapás már nem befolyásolja a sorrendet a selejtezőcsoportban.

A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.

A múlt hétvégén Érden a magyar válogatott – egyaránt négy szettben – legyőzte az észteket és a finneket is, míg a lengyelektől – szintén négy játszmában – kikapott, így a második helyen zárt. A két torna összesített győztese automatikusan kijut a jövő évi, Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő kontinensviadalra, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki a részvételt.

RÖPLABDA, EB-SELEJTEZŐ
2. TORNA, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 3:2 (16, –20, –23, 14, 13)
Bielsko-Biala,
160 néző. V: Akinci (török), Knyizsnyikov (orosz)
MAGYARORSZÁG: Liliom 5, Szakmáry 21, Dobi 8, Tálas 6, Horváth D. 17, Nagy E. 8. Csere: Molcsányi R. (liberó), Bleicher R., Kötél Zs., Dékány 9, Pintér A. 4. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt
ÉSZTORSZÁG: Mönnakmäe 6, N. Peit 10, E. Peit 5, Laak 23, Ennok 11, Kullerkann 12. Csere: Nölvak (liberó), Öunpuu, Bahmatsev 1, Millen, Hollas. Szövetségi kapitány: Marko Mett
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:2, 8:5, 14:7, 20:12. 2. játszma: 1:4, 6:8, 9:8, 13:17, 18:20, 18:22. 3. játszma: 4:2, 9:7, 10:13, 12:16, 18:18, 20:23. 4. játszma: 3:3, 7:3, 8:6, 14:10, 20:10. 5. játszma: 2:2, 7:3, 7:6, 11:9, 13:13
MESTERMÉRLEG
Jan De Brandt:
– Az öltözőben azt mondtam a lányoknak, engem csak az érdekel, hogy továbbjussunk. Ez meg is lett, az más kérdés, hogy sajnos nem tudtunk kijönni abból a hullámvasútból, amely a finnek elleni mérkőzést is jellemezte. Jó lett volna rövidebb meccset játszani, hogy ne legyenek a lányok annyira fáradtak vasárnap a lengyelek ellen, de a lényeg, hogy így is nyertünk és továbbjutottunk.
Marko Mett: – Mindent megtettünk, ami csak tőlünk tellett, vezettünk is kettő egyre, ám a magyar remek válogatott, innen is fordítani tudott. Elismerés jár a magyaroknak a továbbjutáshoz, de csapatomnak is, mert meg tudta nehezíteni a dolgukat.

A másik mérkőzésen:
Lengyelország–Finnország 3:1 (23, 20, –20, 19)

Az állás: 1. Lengyelország 15 pont, 2. Magyarország 10, 3. Észtország 3, Finnország 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik