Női röpi Eb-sel.: győztes magyar rajt az észtek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.16. 20:55
null
Megvan a sikeres kezdés (Fotó: hunvolley.hu)
A magyar válogatott házigazdaként győzelemmel kezdte a négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornát, miután négy játszmában nyert az észtek ellen.

 

A mérkőzés Nagy Eszter blokkjával kezdődött, de aztán a vendégek gyorsan fordítottak. Egy darabig fej fej mellett haladtak a csapatok, mert a mieink még kicsit bizonytalankodtak, ám 5:5 után sorozatban három magyar pont született. A játszma közepén sikerült is állandósítani a három pontos különbséget, majd növelni is, amely a második szünetre hatra nőtt. Szakmáry Gréta termelte ekkor legaktívabban a pontokat, míg Dobi Edina és Horváth Dóra a sáncban vétette magát észre gyakran. Végül hat szettlabdája volt a mieink, amelyből a másodikat Liliom Rita bombázta be kíméletlenül (25:19).

A második felvonás is szoros játékkal kezdődött, bár az első szünet után sikerült hárommal is meglépnie a mieinknek, nem sokkal később már csak egy volt közte, a második szünetben azonban megint négy. Ezúttal mezőnyben varázsoltak nagyot a lányok, Molcsányi Rita és Szakmáry Gréta lehetetlen labdákat fogott meg, s ezeket aztán Horváth Dóra értékesítette. A végjátékban már hattal is vezettünk, de ekkor jött egy kisebb hullámvölgy, és egyre csökkent a különbség. Végül azonban így is két szettlabdája volt a mieinknek, és végül Dobi Edina blockoutjával már az elsőt sikerült kihasználni (25:22).

A harmadik játszma elején gödörbe került a csapat, aminek köszönhetően az észtek hat ponttal is elhúztak, köszönhetően annak, hogy feljavult a blokkjuk, amit ekkor nem tudtak átütni a mieink, az ejtett labdákat pedig könnyedén felszedték a vendégek. A mieink nyitásfogadása sem volt éppen tökéletes ekkor. Sajnos a különbség nem akart csökkenni, így a végén nyolc szettlabdájából már az elsőt kihasználta az észt csapat (16:25).

Amilyen rosszul kezdődött a harmadik, olyan jól a negyedik játszma (a mieinknél ekkor Tálas Zsuzsanna kezdett már feladóként): azonnal hárompontos előnybe kerültünk, ami a technikai szünetben már hatra nőtt. Most megint remekelt a blokk, így tetszés szerint érték el a pontokat a lányok. Liliom Rita nyitott jónéhány ászt a szett közepén, s így a második szünetben már tíz volt közte. Az észtek tízből is éppen csak ki tudtak kijutni, s végül stílszerűen a mérkőzés legjobbja, Horváth Dóra szerezte a mérkőzés utolsó pontját (25:11).

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ.
MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 3:1 (19, 22, –16, 11)
Érd Aréna, 500
néző. V: Schimpl (szlovák), Dobrev (bolgár)
MAGYARORSZÁG: Szakmáry 10, Liliom 16, Nagy E. 3, Horváth D. 22, Kötél Zs. 2, Dobi 13. Cs: Molcsányi (liberó), Tálas 2, Villám 1, Bleicher. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
ÉSZTORSZÁG: Monnakmäe 1, N. Peit 6, Hollas 1, Laak, Ennok, Kullerkann 10. Cs: Nolvak (liberó), Bahmatsev, E. Peit 4, Miilen 3. Szövetségi kapitány: Marko Mett.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 1:3, 8:5, 16:10, 21:16, 24:18. II. játszma: 8:6, 11:8, 12:11, 16:12, 21:15, 22:20, 24:22. III. játszma: 2:5, 3:9, 8:12, 9:16, 12:20, 16:21, 16:25. IV. játszma: 3:0, 8:2, 12:4, 16:6, 24:11.
MESTERMÉRLEG
Jan De Brandt:
– Az első meccsünkön mindig kicsit idegesebben játszunk, de ez egy kötelező győzelem volt. Az első játszmában jól ment a játék, de a második végére akadtak problémáink a támadásokkal, a harmadikban pedig nem sikerült befejezni az akcióinkat. A negyedikre változtattam egy kicsit a felálláson, s onnantól kezdve ez már egy könnyű meccs volt.
Marko Mett: – Liliom és Dobi nagyon jól játszottak, ők kiemelkedő játékosok. Látszott, hogy a magyar csapat magasabb szintet képvisel, főleg támadásában. Mi ilyen szintű csapatok ellen nem játszottunk még. A harmadik szettben azért megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek.
A csoport állása: 1. Lengyelország 3 (3:0), 2. MAGYARORSZÁG 3 (3:1), 3. Észtország 0 (1:3), 4. Finnország 0 (0:3)

A megfiatalított lengyel csapat már a mérkőzés elején tudatosítani akarta ellenfelében, hogy ki az úr a háznál, s már az első technikai szünetre úgy szétkapták a finneket, mint Floki a lábtörlőt. 9:2-t is mutatott már az eredményjelző, mire az északiak magukhoz tértek. A játszma végére azonban sikerült visszakapaszkodniuk egyre (19:20), de ezzel el is lőtték puskaporukat, mert már pontos sem tudtak csinálni a játszmában (19:25).

A második szett is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, csak a különbségek a szett közben nem voltak akkorák, a végére viszont még nagyobb is lett (16:25).

A harmadik felvonásban viszont nem hagyták magukat lerázni a finnek, sőt a második technikai szünetre a vezetést is átvették. A végjátékot azonban megint a lengyelek bírták jobban, s összességében magabiztos rajtot vettek az Eb-selejtezőn (21:25).


FINNORSZÁG–LENGYELORSZÁG 0:3 (–19, –16, –21)
FINNORSZÁG:
Pihlajamäki 9, Alank, Vilponen 9, Bjärregard-Madsen 4, Korhonen 2, Kosonen 7. Cs: Koskelo (liberó), Koljonen (liberó), Karhu 1, Heikkiniemi 4. Szövetségi kapitány: Tapio Kangasniemi.
LENGYELORSZÁG: Efimenko 9, Wolosz 4, Smarzek 15, Kakolewska 8, Tomsia 10, Mucha 2. Cs: Sawicka (liberó), Witkowska (liberó), Ganszczyk 1, Krzos 1, Grajber 7, Kaliszuk 2, Plesnierowicz. Szövetségi kapitány: Jacek Nawrocki.

A TOVÁBBI MENETREND
szombat

Lengyelország–Észtország 16.00
Finnország–Magyarország 18.30
vasárnap
Észtország–Finnország 16.00
Lengyelország–Magyarország 18.30

2. TORNA (Bielsko-Biala)
szeptember 23., péntek
Magyarország–Finnország 17.30
Lengyelország–Észtország 20.00
szeptember 24., szombat
Magyarország–Észtország 15.00
Finnország–Lengyelország 17.30
szeptember 25., vasárnap
Észtország–Finnország 17.30
Magyarország–Lengyelország 20.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik