Krikett: szexre kényszerítették a női csapatot, most megfizetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 13:30
null
A krikett Srí Lanka legnépszerűbb sportága (Fotó: Reuters)
Srí Lanka női krikett-válogatottjának tagjait szexuális szolgáltatásokra kényszerítették, csak így őrizhették meg helyüket a nemzeti csapat keretében – állítja az ország sportminisztériuma, amely 2014-ben indított vizsgálatot az ügyben.

 

 

A minisztériumnak bizonyítékai vannak a szexuális zaklatások és zsarolások elkövetésére. A vizsgálat azt követően indult, hogy novemberben az egyik játékost azért tették ki a keretből, mert nem volt hajlandó szexelni a válogatott vezetőivel. Erről a sajtó is beszámolt.

A fegyelmi eljárások, azaz a felelősségre vonás szakasza is megkezdődnek, a jelentésben konkrét nevek egyelőre nem szerepelnek, ahogy a várható büntetések sem.

„Szégyenteljes, ami történt” – idézi az AFP hírügynökség Rosy Senanayake, Srí Lanka ifjúsági miniszterének szavait.

Srí Lankán a krikett a legnépszerűbb sport, a női válogatott a világranglista hatodik helyét foglalja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik