- Utolsó módosítás:
- 2012-01-23 02:59:05
Krikett: a Tigers és a Falcons csapata játssza a bajnoki döntőt
Elmaradtak a várt izgalmak a magyar krikett bajnokság elődöntőiben, a Royal Tigers és a Budapest Falcons magabiztos győzelemmel került a fináléba.
Az alapszakasz győztes tigrisek az idei év meglepetéscsapatával a Phoenixszel csaptak össze a rákosszentmihályi RAFC-pályán vasárnap délben. A Phoenix kezdte az ütést és Ranjit Kumar 28 futásával szolid 124 pontot értek el az első játékrészben. A Tigers nagyon egységes csapatmunkát produkált a mezőnyben, négy legjobb dobójuk testvériesen megosztva 2-2 kiejtéssel járult hozzá a remek első félidei teljesitményhez. A fordulás után a Phoenix nem tudott élni a lehetőséggel, a tigrisek mindössze egy ütőt vesztve az Ahuja testvérek kiváló játékával (Marc 39, Stan 53 futás) már a 16. játszmában megszerezték a győzelemhez szükséges 125. pontot és a lehetőséget, hogy begyűjtsék sorrendben 4. bajnoki cimüket.
Erős csapatokhoz patinás biró dukált a gödöllői egyetemi stadionban megrendezett másik elődöntőn. Ken Baines személyében közel harmincéves krikett tapasztalattal rendelkező játékvezetőt köszönthettek a kilátogató nézők. A sólymok ütöttek elsőnek, heten is két számjegyű eredményt értek el, különösen Zahir Safi Mohammad (47) és Khayber Deldar (28) jártak élen a pontok gyűjtésében. A három kezdő dobóját nélkülözni kényszerülő Baggy Blues nem tudta uralni a mezőnyt, sokat bizonytalankodtak az elkapásoknál, bár Mahesh Singh három kiejtést gyűjtött be, a Falcons végül a behozhatatlannak tűnő 190 futással zárta az első félidőt. A sólymok ugyanazzal a lendülettel kezdték a mezőny játékot ahogy az ütést befejezték és Habib Deldar csapatkapitány (3 kiejtés) vezérletével kiváló dobásaikkal nem hagyták kibontakozni a Baggy Blues ütőit. Amikor úgy látszott hogy valamelyik Baggy ütő kezd belelendülni és esetleg izgalmassá válhat a mérkőzés végkimenetele mindig a legjobb pillanatban egy parádés dobással vagy elkapással megálljt parancsoltak a kékek felzárkozási törekvéseinek. A 23. játszmában sikerült az utolsó ütőt kiejtve megszereznie a Falconsnak a győzelmet és fennállásuk során először bejutni a bajnokság döntőjébe.
| Elődöntő Royal Tigers – Phoenix 125–124 Royal Tigers: 125/1 ( 16 játszma ) Stan Ahuja ( 53 futás ), Marc Ahuja ( 39 ), Rajesh ( 15 ) Phoenix: 124/10 ( 29 játszma ) Ranjit Kumar ( 28 ), Preminder Singh ( 19 ), Syed Ibrahim ( 15 ), Robin Sperling ( 15 ) Dobás: Ujjwal Bannerjee, Sanjay Gupta, Amandeep Singh, Lucky Singh 2 – 2 kiejtés
Budapest Falcons–Baggy Blues Artosz 190 – 105 Budapest Falcons: 190/10 ( 30 játszma ) Zahir Safi Mohammad ( 47 ), Khayber Deldar ( 28 ), Kennedy ( 21 ), Raoof Abdul ( 18 ), Akhtar Mohammad ( 16 ), Shaheen Tariq ( 14 ), Adnan Hussain ( 10 ) Dobás: Mahesh Singh ( 6 játszma – 28 futás – 3 kiejtés ), Pip Gamble ( 4 – 35 – 2 ), Andrew Leckonby ( 6 – 26 – 2 ) Baggy Blues Artosz: 105/9 ( 23 játszma ) Pip Gamble ( 15 ), Dominic Ward ( 13 ), Andrew Leckonby ( 13 ) Dobás: Habib Deldar ( 4 – 18 – 3 ), Suleiman Ahmad ( 5 – 23 – 2 ), Abel Haroon ( 5 – 29 – 2 )
MPI Magyar Krikett Bajnokság, döntő 2010 Szeptember 12., vasárnap, Gödöllő, Egyetemi Stadion Royal Tigers–Budapest Falcons |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 11:11 Haladás: Kenesei és Korolovszky játszhat, Vujovics és Kulcsár nem
- 10:46 Próbajáték: Böde Dánielre már nem számítanak a Zorja Luhanszknál
- 10:32 Videó: LeBron James és Dwyane Wade akciójánál nem volt jobb
- 10:26 NB II: Dárdai a magyar és a német gondolkodás különbségét mutatta meg
- 10:14 Ajánló: eddig csak az olasz menetrendet érinti a havazás - a program
- 10:11 NB II: a Nyíregyháza már készül, több volt játékos visszatérhet
- 09:54 NFL: az FBI és a Nemzeti Gárda is készül a Super Bowlra
- 09:50 Vízilabda: az idő miatt csak két meccset rendeznek meg ma
- 09:23 NB I: Kezsman érkezése ezúttal valóban felvetődött, de kevés rá az esély
- 09:01 London 2012: Oroszországban 100 ezer eurót ér egy olimpiai arany
- 08:55 NB I: több mint 10 edzőmeccs, ha a hó nem szól közbe, Detroitban a Vasas és a Fradi - program
- 08:36 Videó: Carles Puyol is tudja a pályán azt, amit Zinedine Zidane
- 08:32 Labdarúgás: 11 ország válogatottja érkezik a katolikus papok Eb-jére
- 07:49 NBA: nyert a Thunder, a Lakers és a Heat is, Morrow 42 pontja
- 07:25 London 2012: Neymar és Ganso mutatta be az új brazil mezt
- Dzsudzsákra már akkor felfigyelt a Dinamo, amikor debreceni volt
- Új tengely a PSG-nél, arabot kölcsönzött a Lyon
- London 2012: Neymar és Ganso mutatta be az új brazil mezt
- Stadiondiplomácia: Kína vadonatúj arénákkal hódít világszerte
- NB I: Kezsman érkezése ezúttal valóban felvetődött, de kevés rá az esély
- Az egyik olasz lap B. István nevét emlegeti a bundaügyben
- Stadiondiplomácia
- Tovább tart a Borussia Dortmund pazar sorozata
- Több Mister X is van a DVTK-nál - új szintre léphetünk a piacon?
- Videó: Raúl újra a régi - zseniális trükk után sarkalt gólt az edzésen
- Újpest: Takács Zoltán a Vasas és Ciprus között választhat
- NS: Mit mesélt Dzsudzsák Kuranyiról? Miért nem lett futballista Szepesi? - szombat
- Videó: Carles Puyol is tudja a pályán azt, amit Zinedine Zidane
- Nem a Fehérvár lábalt ki a hullámvölgyből
- Piqué tortát, Shakira Mercit kapott a közös szülinapon - fotó!
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







