2006. 11. 12.
- Utolsó módosítás:
- 2010-12-12 00:04:16
Brazil–szerb, orosz-olasz elődöntők
Brazília–Szerbia-Montenegró, és Oroszország–Olaszország elődöntőket rendeznek a Japánban zajló női röplabda világbajnokságon. A középdöntő utolsó fordulójának rangadóján az oroszok veretlenségét elvevő latin-amerikaiak – immár egyedüliként a mezőnyben – még senkitől nem kaptak ki.

Brazília még veretlen a vb-n. Fabiana Claudino (középen) és Welissa Gonzaga (balra) alkot bevehetetlen várat, Jaqueline Carvalho (jobbra) biztosít

„Az eredmény számunkra hízelgő, mert korábban, amikor a brazilokkal találkoztunk, mindig jobban játszottunk, mint most – értékelt Giovanni Caprara, az orosz csapat olasz szövetségi kapitánya. – Minden meccs előtt alaposan elemezzük az ellenfelünk játékát videofelvételek segítségével, sajnos most ez is kevés volt. Remélem, a következő találkozón sokkal jobbak leszünk. Csalódott lennék, ha idén nem találkoznánk többet a brazilokkal, mert ebből az egy meccsből is rengetget tanultunk. Nincs mese: jelenleg ők a világ legjobbjai.”
A csapatkapitány, Natalia Safronova szerint az együttes teljesítette a célját: bekerült a négy közé. „Tipikus négyjátszmás meccset vívtunk Brazíliával – mondta a meccsen nyolc pontot szerző játékos. – Keményen dolgoztunk, küzdöttünk, ahogy bírtunk, de sajnos ok hibát vétettünk. Megtanultuk, hogy mindenképpen csökkenteni kell a rontások számát a játék minden területén.”
Brazília szövetségi kapitánya, Ze Roberto büszkén nyiatkozott a lefújás után. Elégedettségén nincs mit csodálkozni: övé a világbajnokság egyetlen veretlen csapata! „Remek, tanulságos mérkőzés volt, jobban játszottunk, mint akkor, amikor legutóbb összecsaptunk az oroszokkal – értékelt a tréner. – Az orosz játékosok ügyesek, olyan speciális dolgokra képesek, amelyekre a többi csapat tagjai nem, ezen kívül olyan magasan ütnek, mint a férfiak, rémesen nehéz ellenük sáncolni. Az orosz válogatottban ezúttal nem játszott Lioubov Shashkova, aki szerintem a világ jelenlegi legjobb játékosa. Így könnyű volt. Ha ő játszott volna, minden másképp alakul. Nem hiszem, hogy a mi csapatunk a legjobb a világon. Shashkova nagyon fontos az oroszoknak.”
A brazil válogatott csapatkapitánya, Helia Souza szerint fontos, és rendkívül nehéz meccset nyertek meg. „Jól nyitottunk, de még nem mindent sikerült megvalósítani azok közül, amiket elterveztünk.”
A torna meglepetéscsapata, Szerbia-Montenegró a Japán elleni vereséggel mitha elvesztette volna korábbi lendületét, a „kék lányok” ezúttal nehézkesen, döcögve nyertek 3:2-re nyert Tajvan ellen. Sikerükkel ők is elődöntősök. Szintén bejutott a négy közé a címvédő, ám a végső győzelemre előzetesen esélytelenebbnek tartott Olaszország, csúnyán leégett viszont az olimpiai bajnok Kína, és az Egyesült Államok csapata. Előbbi Hollandiától, utóbbi pedig Németországtól kapott ki 3:2-re az utolsó középdöntő-meccsén.
VILÁGBAJNOKÁG, NŐK, JAPÁN
- Olaszország-Japán 3-0 (17, 26, 23)
- Kuba-Lengyelország 3-0 (18, 26, 23)
- Szerbia és Montenegró-Tajvan 3-2 (22, -24, -19, 15, 13)
- Koreai Köztársaság-Törökország 3-0 (14, 13, 22)
- 1. Olaszország 13 pont (19-4)
- 2. Szerbia és Montenegró 13 (20-7)
- 3. Kuba 12
- 4. Japán 11
- 5. Tajvan 10
- 6. Törökország 9
- 7. Koreai Köztársaság 8 (8-18)
- 8. Lengyelország 8 (5-20)
- Brazília-Oroszország 3-1 (-27, 14, 25, 22)
- Egyesült Államok-Németország 3-2 (-25, 23, -19, 24, 11)
- Hollandia-Kína 3-2 (-21, -17, 23, 22, 12)
- Azerbajdzsán-Puerto Rico 3-0 (21, 18, 18)
- 1. Brazília 14 pont
- 2. Oroszország 13
- 3. Hollandia 11
- 4. Kína 10 (15-14)
- 5. Németország 10 (14-13)
- 6. Egyesült Államok 10 (12-16)
- 7. Azerbajdzsán 9
- 8. Puerto Rico 7
szerda:
a 9-12. helyért:
- Tajvan-Egyesült Államok
- Törökország-Németország
- Kuba-Kína
- Japán-Hollandia
- Olaszország-Oroszország
- Szerbia-Montenegró - Brazília
helyosztók és döntő
RODICS DÁNIEL
Forrás: nyomtatott
Hirdetés
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- 21:57 Afrika-kupa: Gervinho továbblőtte a döntőbe Elefántcsontpartot
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Szomorú? Mutassa meg Bradyinggel! - képek
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Beszerző
Work Force Kft.
HR training trainee
Bosch csoport
Raktárvezető
Adecco Kft.
Menedzser - Tréder
TTINTERCONSULT Kft.
PR Manager
Raiffeisen Bank Zrt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés






