WTCR: Vernay és Oriola az élen, Michelisz a mezőny végén Vuhanban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.06. 05:48
Jean-Karl Vernay szerezte meg a pole pozíciót a túraautó-világkupa (WTCR) vuhani állomásának első időmérőjén, melyet két alkalommal szakítottak meg piros zászlóval. Az Audi-versenyző mögött eközben Pepe Oriola zárt, akit Nathanaël Berthon, Denis Dupont és Gordon Shedden követett az első ötösben. Michelisz Norbert eközben a motorcseréje miatt tét nélkül körözhetett a kvalifikáción, hiszen annak következményeként a megszerzett pozíciójától függetlenül a mezőny végéről várhatja az első verseny rajtját.

Az Audi nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, míg a Hyundai nagy hátrányban nyitott a WTCR vuhani állomásának péntekjén, így az első időmérő legfontosabb kérdése az volt, hogy az ugyancsak jó formában lévő Pepe Oriola mire lesz képes az Audikkal szemben, illetve a Hyundai-ok mennyit tudnak javulni a szabadedzésen látottakhoz képest. Audi nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, míg a Hyundai nagy hátrányban nyitott a WTCR vuhani állomásának péntekjén, így az első időmérő legfontosabb kérdése az volt, hogy az ugyancsak jó formában lévő Pepe Oriola mire lesz képes az Audikkal szemben, illetve a Hyundai-ok mennyit tudnak javulni a szabadedzésen látottakhoz képest.

Michelisz Norbert időmérőjét azonban teljesen megpecsételte a motorcseréje, hiszen annak értelmében a megszerzett pozíciójától függetlenül csak az utolsó helyről vághat neki az első versenynek.

Ám nem a BRC Racing versenyzője volt az egyetlen, akinek büntetéssel kellett számolnia: Szabó Zsolt az első edzésen nem vette figyelembe a piros zászlót, amiért 10 helyes hátrasorolást kapott, míg Ma Csing-hua még az előző ningpói hétvégéről hozott magával 5 rajthelyes büntetést.

Ahogy várható volt, a kvalifikáció Audi-dominanciáról szólt, miközben némi izgalmat a rövidebb ideig vezető Gordon Shedden hibája szolgáltatta, hiszen a brit bő 10 perccel az edzés vége előtt érintőre fogta a fallal. Az eset miatt a piros zászló is lengett, ám a versenyzőknek ezúttal csak néhány percet kellett várnia, mielőtt megint szabaddá vált volna előttük az út.

Viszont nem tarthatott sokáig a körözés, mivel Nathanaël Berthon megforgott a pályán, amiért újra meg kell szakítani a körözést.

Végül az időmérő nagy részében vezető Jean-Karl Vernay szerezte meg a pole pozíciót, míg a mögötte Berthon, Denis Dupont, Shedden, Frédéric Vervisch sorrendben következő Audi-pilóták közé az utolsó pillanatokban még Pepe Oriola tudott beékelődni, méghozzá a második helyre.

A legjobb Hyundai-versenyző a 17. Thed Björk lett. A Zengő Motorsport pilótái közül a büntetéssel sújtott Szabó Zsolt a 13., Nagy Norbert a 23. legjobb időt érte el.

A vuhani hétvége 10 órakor folytatódik az első versennyel.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
VUHAN, KÍNA, ELSŐ IDŐMÉRŐ
1. Jean-Karl Vernay (francia, Audi)
2. Pepe Oriola (spanyol, Cupra)
3. Nathanaël Berthon (francia, Audi)
4. Denis Dupont (belga, Audi)
5. Gordon Shedden (brit, Audi)

13. Szabó Zsolt (magyar, Cupra)

23. Nagy Norbert (magyar, Cupra)
24. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik