WTCR: Tassi a legjobb hondás akar lenni a Hungaroringen

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 10:17
null
Tassi Attila nem akar jósolni a magyarországi WTCR-futam előtt (Fotó: FIAWTCR)
Csak 12 éves volt, amikor először versenyzett a Hungaroringen, most 21, és dobogós helyezésekkel kezdte a szezont. Tassi Attila hazai pályán, a túraautó-világkupa hétvégi, mogyoródi futamán is pezsgőzne!

Emlékszik rá, milyen volt, amikor először vezetett versenyautót a Hungaroringen?     
– Hogyne emlékeznék! Tizenkettő voltam, és azt éreztem, hogy ez a versenypálya tényleg nagy kihívások elé állítja a pilótákat, meg nagyon büszke voltam rá, hogy ott megyek, ahol a Formula–1-esek is köröznek. Meghatározó élmény volt – emlékezett vissza a Honda gyári pilótája, Tassi Attila.

Azóta már több száz kör van ön mögött. Van kedvenc kanyarja?   
– Talán a négyes, vagyis a Mansell, mert ha ott jól akarsz fordulni, nagyon bevállalósnak kell lenni: megérkezel az emelkedő tetejére, nem is látod hova fordulsz, de nyomni kell a gázt. Suzukival volt már ott nagyon nagy balesetem is, de nem csoda, a Mansell-kanyar szárazon is nagyon trükkös, esőben meg pláne.

Akkor a hétvégére esőért imádkozzunk, vagy inkább azért, hogy száraz pályán méressék meg magukat?     
– Nem tudom eldönteni, hogy melyik lenne a jobb, mert az idén a Honda nyert már szárazon és vízen is, de most negyven kilóval nehezebb lesz az autónk, mint a szezon első két futamán. Ezért nehéz megítélni az esélyeket is. A célom mindenesetre az, hogy a hondások között jó eredményt érjek el, vagy akár a legjobb hondás legyek, ami nem lesz könnyű, hiszen nagyon jó csapattársaim vannak.

  –  Megvannak a maga trükkjei a hazai pályán? Olyan apróságok, amelyekkel a riválisok fölé kerekedhet?     
– Látni kell, hogy ezt a mezőnyt profi pilóták alkotják, itt már nincs nagy különbség a hazai és a nem hazai pálya között. Nem számítok rá, hogy csupán a hazai pálya miatt kedvezőbb helyzetben lennénk, mint a többiek. Ettől persze még nagyon jó érzés itthon versenyezni, még jobb lenne, ha nézők is lennének – de hát el kell fogadni, hogy ilyen időket élünk.

Mi a legszebb emléke a Hungaroringről?     
– A 2017-es TCR International hétvége, amikor mindkét futamot sikerült megnyernem. A DTM betétfutama voltunk, már Hondával versenyeztem, és sosem felejtem el a második verseny utáni díjkiosztót, amikor a nézőtéren néhány másodpercen keresztül az én nevemet skandálta a közönség. Hatalmas élmény volt.

Sok minden történt azóta. Miben fejlődött a legtöbbet?    
– Folyamatosan tanultam, és tanulok most is: próbálom ellesni a lehető legtöbb trükköt a rutinosabb csapattársaimtól. Tavaly óta pedig a pályán kívüli munkában, a telemetria elemzésében is nagyon sokat javultam.

Beszéljünk egy kicsit a mostani szezonról. Számított rá, hogy két hétvége, két dobogós hely lesz a mérlege?     
– Őszintén mondom, hogy nem. De nagyon örültem neki, és a Nürburgringen sokat számított, hogy mögöttem volt már a zolderi dobogós hely, mert elhittem, hogy meg tudom csinálni. Más kérdés, hogy a múlt hétvégi szlovák futam nem úgy alakult, ahogyan elterveztem. Az időmérőn elkövetett hibám – kicsúsztam a Q2-ben – végigkísért az egész hétvégén, bekerültem a darálóba, a második versenyen össze-vissza lökdöstek – ha a top tízbe kerülök, talán másként alakul minden. De ott van az a ha... Mindegy, a Hungaroringen, remélem, jobb lesz.

Nem gondolja, hogy pusztán a hazai pálya révén előnyben lenne (Fotó: FIAWTCR)
Nem gondolja, hogy pusztán a hazai pálya révén előnyben lenne (Fotó: FIAWTCR)

Változott valami a csapatnál a dobogós helyezései óta?    
– A szerelőim eddig is mindent megtettek, de talán adott nekik egy kis pluszt a jó eredmény; bár a múlt hétvégén meg jócskán adtam nekik munkát, mert sokat sérült az autóm. De az mindenképp jó, hogy most már ők is látják, képes vagyok a dobogós helyezésre.

A Hungaroringen milyen eredménnyel lenne elégedett?     
– Csak a hondásokhoz tudom magam viszonyítani, úgyhogy annak örülnék nagyon, ha a legjobb hondás lennék. Volt már rá példa az idén, hogy sikerült, remélem, hazai pályán is összejön.

A HÉTVÉGE PROGRAM JA A HUNGARORINGEN    
Szombat
10.30:
ETRC, időmérő edzés
12.45: ETRC, 1. verseny
14.50: ETRC, 2. verseny
15.30: WTCR időmérő edzés
Vasárnap
9.15:
WTCR, 1. verseny
10.00: ETRC, időmérő edzés
12.15: WTCR, 2. verseny
13.50: ETRC, 3. verseny
15.05: ETRC, 4. verseny
16.15: WTCR, 3. verseny

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik