WTCR: Michelisz ma is a leggyorsabb; Nagy Dániel a 2. az első futamon

Vágólapra másolva!
2018.04.29. 11:10
null
Michelisznél nem volt gyorsabb az időmérőkön (Fotó: Tumbász Hédi)
Hangos dudaszó közepette kezdődött el a túraautó-világkupa (WTCR) magyar fordulójának vasárnapi időmérője, és nem hiába, hiszen a szombati kvalifikáció után most is Michelisz Norbert bizonyult a leggyorsabbnak! Mögötte csapattársa, Gabriele Tarquini végzett, míg a fordított rajtrács értelmében a 9. legjobb időt futó Nagy Dániel várhatja a második rajtkockából a 15.30-kor kezdődő versenyt. Tassi Attila idejét elvették.

 

Az első, 20 perces szakaszban rövid ideig a sárga zászló is érvényben volt, míg az első körök lezajlása után Gabriele Tarquini állt az élen 1:53.014 perccel, amitől Michelisz Norbert csupán 3 ezreddel maradt el az első gyors körét követően. A hátralevő időbenEsteban Guerrieri ment be 1:53 alá, és az argentintcsak az utolsó pillanatokban tudta megelőzniYvan Muller, aki 1:52.780-as körrel nyerte az első szakaszt.

A magyarok közül Szabó Zsolt kivételével mindenki továbbjutott a második szekcióba, Michelisz a 4., Nagy Dani a 9., Nagy Norbert a 11., míg a tegnap a megfelelő beállításokat bőszen kereső Tassi Attila a 12. legjobb idővel ment tovább. Kiesett viszont a szombati versenyen kilencedik helyen záró Thed Björk.

A második, 10 perces szakaszban Michelisz azonnal pályacsúccsal indított, és 1:52.176-os idejénél senki sem tudott jobbat teljesíteni. A második csapattársa, Tarquini lett, az olasz hátránya 2 tized volt. A BRC Racing Team-versenyzők mellett Guerrieri, Yann Ehrlacher és Benjamin Lessennes jutott tovább, így a magyarok közül már csupán Micheliszért szoríthatott a kilátogató közönség.

Tassi a kilencedik, Nagy D. a 10., míg Nagy N. a 12. legjobb időt érte el, ami azt is jelenti, hogy a fordított rajtrács értelmében az első vasárnapi versenyen teljes magyar első sor lesz* a Hungaroringen. Nagy Dániel az első, Tassi a második rajtkockát foglalhatja majd el.

A harmadik szekcióban Lessennes nem jókor indult el a mért körére, ezért automatikusan az ötödik helyet szerezte meg.

Ehrlacher 1:53.366-os időt futott, amivel jócskán elmaradt a korábbi legjobbaktól, majd az utána következő Guerrieri, bár több kisebb hibát is vétett a köre során, bő 3 tizeddel mégis jobbat ment a franciánál. Tarquini ezt követően 1:52.807-et jegyzett. Michelisz az első szektorban 73 ezreddel még elmaradt, a másodikban azonban már 17 századdal vezetett, és végül 422 ezreddel javította meg az olasz idejét. Michelisz így a szombati időmérő után a vasárnapin is a leggyorsabbnak bizonyult a Hyundai I30 N volánja mögött!

Teljes a magyar öröm a Hungaroringen (Fotó: Tumbász Hédi)
Teljes a magyar öröm a Hungaroringen (Fotó: Tumbász Hédi)

Michelisz a kvalifikáció után elmondta, hogy rendkívül elégedett a gépével, amellyel szinte tökéletes kört tudott teljesíteni.

„Az autó egyszerűen fantasztikus volt. Az első pillanattól kezdve teljesen megbíztam benne, így végig magabiztosan nyomhattam. A Q2 után tudtam, hogy ennél már nem tudok gyorsabb kört menni, szóval az utolsó szakaszban csak arra koncentráltam, hogy ne kövessek el semmilyen hibát."

Miután tegnap az első rajtkockát „csupán" a dobogó alsó fokára tudta váltani, azt is kiemelte, hogy most mindenképpen jól akar elrugaszkodni, és győzelemmel szeretné megkoronázni a hétvégét.

A 10. legjobb időt futó, így a vasárnapi első versenyen a pole pozícióból induló Nagy Dániel elárulta, hogy miután az első két szektorában nagyon sokat tudott javítani, az utolsó métereken vissza kellett vennie ahhoz, hogy meglegyen az első rajtsor.

*Az időmérő után némi kavarodás alakult ki Tassi Attila helyezését illetően, akinek az előzetes, majd a végleges végeredményben már nem szerepelt a kilencedik pozíciót érő ideje, sőt miután utóbb kiderült, hogy nem állt ki mérésre – amikor jelt kapott rá –, elvették az általa jegyzett összes időt. Eközben a 10., vagyis a futamon pole-t érő pozícióban Huff neve volt feltüntetve. Ebből következően Nagy Dániel a második helyről vághat neki a versenynek. Tassi pedig a mezőny végéről, pontosabban a 26. helyről várhatja a startot.

A hétvége következő programja 15.30-kor veszi kezdetét, a verseny 12 körös lesz.

A TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Gabriele Tarquini (olasz) 76 pont
2. Yann Ehrlacher (francia) 66
3. Thed Björk (svéd) 55
4. Jean-Karl Vernay (francia) 47
5. Michelisz Norbert (magyar) 44
6. Yvan Muller (francia) 43

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik