WTCR: Ehrlacheré az 1. verseny, Michelisz Mullerrel ütközött és kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 17:48
null
Michelisz Norbert számára már az első körben véget ért a verseny (Fotó: Twitter)
Yann Ehrlacher sikerével végződött a túraautó-világkupa (WTCR) hollandiai versenyhétvégéjének első futama. A francia pilóta már a rajtnál az élre állt, és onnantól nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. A 2. Aurélien Comte lett, a pole-ból induló Robert Huff csak a 3. helyen látta meg a kockás zászlót. Michelisz Norbert az első körben csúnyán ütközött a vk-éllovas Yvan Mullerrel, aminek következtében mindketten azonnal kiestek.

A pole pozícióból induló Robert Huff nem kapta el túl jól a rajtot, és néhány kanyar után már csak a 3. helyen haladt. A mögüle rajtoló Yann Ehrlacher állt az élre, ami viszont a mezőny második felében történt, érdekesebb volt. Michelisz Norbertnek és Yvan Mullernek ugyanis sikerült ismét egymásra találnia a pályán, amiből egy látványos dupla kiesés lett. A francia a külső íven próbálta megelőzni Micheliszt, aki viszont lesodródott a pályáról, és gyakorlatilag feltolta Muller autóját a szalagkorlátra.

Michelisz és Muller ütközése

Először úgy tűnt, hogy elég pályára küldeni a biztonsági autót, nem sokkal később azonban inkább félbeszakították a versenyt, hiszen nem volt egyszerű elszállítani az elakadt Hyundaiokat és helyreállítani a szalagkorlátban keletkezett károkat. A futam nagyjából fél óráig állt.

Az újraindításkor résen volt az élen álló Ehrlacher, és még az őt támadó Aurélien Comte ellen is sikeresen tudott védekezni. A 9. körben Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini állt ki a bokszba és adta fel a küzdelmet, így a BRC Racing pont nélkül zárta a zandvoorti hétvége vasárnapját.

A 10. körben a két Zengő-pilóta csatázott egymással, ennek során Szabó Zsolt megelőzte Nagy Norbertet. Előbbi utána Fabrizio Giovanardit próbálta maga mögé utasítani, ám az olasz lesodródott a pályáról az egyik kanyarban, visszajövet pedig majdnem kiütötte Szabó Cupráját. Ezt végül sikerült elkerülnie, a falat viszont már nem, így három körrel a futam vége előtt megint a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

Ehrlacher a második újraindításra is jól reagált, és meg tudta tartani az első helyet, amit a leintésig nem is engedett ki a kezéből. Mögötte Comte ért célba másodikként, míg a pole-ból startoló Huff lett a 3. Szabó Zsoltot a 16. helyen intette le a kockás zászló, mögötte Nagy Norbert ért célba a 17. helyen.

A WTCR zandvoorti hétvégéje hétfőn reggel 8.30-kor folytatódik a második időmérő edzéssel. A hétfői versenyeket 12.15-kor és 16.35-kor rendezik.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR), HOLLANDIA
1. VERSENY

1. Yann Ehrlacher (francia, Honda)
2. Aurélien Comte (francia, Peugeot)
3. Robert Huff (brit, Volkswagen)
4. Gordon Shedden (brit, Audi)
5. Jean-Karl Vernay (francia, Audi)
...
16. Szabó Zsolt (magyar, Cupra)
17. Nagy Norbert (magyar, Cupra)
...
Kiesett: Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)

A VK ÉLCSOPORTJA 10 FUTAM UTÁN
1. Muller (francia, Hyundai) 137 pont, 2. Tarquini (olasz, Hyundai) 118, 3. Ehrlacher (francia, Honda) 118, 4. Björk (svéd, Hyundai) 112, 5. Michelisz (magyar, Hyundai) 102, 6. Huff (brit, Volkswagen) 99, ...12. Nagy D. (magyar, Cupra) 36, ...20. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 2

TOVÁBBI PROGRAM
HÉTFŐ

8.30: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. időmérő (Tv: Eurosport2)
12.15: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. futam (Tv: Eurosport2, M4 Sport)
16.35: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 3. futam (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik