WTCR: az ellenfelek nem kímélték Micheliszt, aki a 6. lett a záró futamon

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 13:00
null
Michelisz Norbert végül lemaradt a dobogóról Franciaországban (Fotó: DPPI)
Jean-Karl Vernay aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) franciaországi versenyhétvégének második futamán. Bár Michelisz Norbertnek sokáig nagy esélye volt a dobogóra, végül a hatodikként szelte át a célvonalat. A pódiumra a Lynk & Co párosa, Yvan Muller és Santiago Urrutia állhatott fel Vernay mellé.

 

Yvan Muller szerezte meg a pole pozíciót a franciaországi időmérőn. A francia versenyző mellől Jean-Karl Vernay indulhatott a záró futamon, a harmadik pozícióba Michelisz Norbert parkolhatta le az autóját a rajtrácson. Boldizs Bence ennek a futamnak is a 17. helyről vághatott neki, míg az első versenyen sok helyet javító Tassi Attila a 18. rajtkockát foglalhatta el.

Vernay átvette a vezetést a rajtot követően, Michelisznek Santiago Urrutiaval szemben kellett védekeznie az első kanyarokban, ám végül sikerült megtartani a pozícióját. Tassi egy helyet javított a futam legelején, míg Boldizs visszaesett a mezőny végére.

Tiago Monteiro – aki az első versenyen már a rajtnál kiesett – kemény csatákba keveredett, s négy helyet is veszített az ötödik körben. Vernay ekkor már másfél másodperccel vezetett az élen, Muller azonban nem tudta lerázni magáról Micheliszt, aki a tizedik körre támadási pozícióba került.

A 11. körben Néstor Girolami hajtott be a bokszutcába, és szállt ki a versenyből. A 16. körben Urrutia lökte meg kissé Micheliszt hátulról, aki nemcsak leszakadt Mullerről, de már az uruguayi ellen kellett védekeznie. A magyar versenyző mögött feltorlódott a mezőny, a nagy helyezkedésben Esteban Guerrieri veszített két pozíciót is.

A 18. körben Michelisz mellett előbb Urrutia, majd Frédéric Vervisch is elment. Rögtön ezután már Yann Ehrlacher ellen kellett védekeznie, aki azonban a márkatársához hasonlóan kicsit meglökte hátulról az ötös számú Hyundait. Egy körrel a tervezett leintés előtt Guerrieri találta el a pálya menti egyik bóját, ami miatt beküldték a biztonsági autót.

Miután a safety car elhagyta a pályát, a mezőnynek még maradt szűk egy köre a futamból, amit Ehrlacher meg is próbált kihasználni, azonban ismét meglökte egy kissé Micheliszt. Bár a francia versenyző veszített némi lendületet, az utolsó kigyorsítása jobban sikerült, és végül egy hajszállal Michelisz előtt szelte át a célvonalat.

A futamot Vernay nyerte meg Muller és Urrutia előtt, Michelisz a hatodik helyen ért célba a záró futamon. Tassi a 16. helyen végzett, míg Boldizs a 19.-ként látta meg a kockás zászlót.

Folytatás november 6–7-én Olaszországban, az Adria International Racewayen!

WTCR
FRANCIAORSZÁG, MÁSODIK VERSENY
1. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai)
2. Yvan Muller (francia, Lynk & Co)
3. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co)
4. Frédéric Vervisch (belga, Audi)
5. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co)
6. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
16. Tassi Attila (magyar, Honda)
...
19. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy)

A vk élmezőnye 12 futam után: 1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 160 pont, 2. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai) 144, 3. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 138, 4. Frédéric Vervisch (belga, Audi) 131, 5. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 126, 6. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 125, 7. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 115 ... 15. Tassi Attila (magyar, Honda) 70 ... 19. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy) 9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik