Úgy tűnik, véget ért a pechszéria Lónyaiék számára

(X) (X)(X) (X)
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 12:38
null
A pályák ugyanolyanok voltak, mint mindig, homokosak és nagyon nehezek (Fotó: lp-racing.com)
A részidőkkel elégedett, a végeredménnyel nem – viszont úgy tűnik, véget ért a pechszéria. A Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán kettős ugyanis megannyi technikai gond után a hét végén végre célba ért a lengyelországi Baja Carpathia nemzetközi terepraliversenyen.

 

„A legfontosabb, hogy jó úton járunk, hiszen jó néhány szakaszon autóztunk abszolút harmadik időt, s tapasztalatszerzés szempontjából is nagyon fontos volt ez a verseny – mondta Lónyai. – A pályák ugyanolyanok voltak, mint mindig, homokosak és nagyon nehezek, de ez sem jelentett volna gondot, ha a leghosszabb szakasz vége felé nem törik el a hátsó difink. Százhúsz kilométeres szelektív volt – tehát a végeredmény szempontjából mindenképpen meghatározó –, és körülbelül harminc kilométerrel a vége előtt történt meg a baj. Azonnal elment a hátsó hajtásunk, úgyhogy inkább a szervizpark felé vettük az irányt.”

Az LP Racing szerelői megoldották a gondot, ám a be nem fejezett szakasz miatt négy és fél órás büntetést kapott a páros, úgyhogy a jó végeredményre nem maradt esélye. Ezután csak arra hajtottak Lónyaiék, hogy a lehető legjobb részeredményeket érjék el (ez sikerült is), s hogy célba érjenek (ez is megvalósult). Igaz, egyszer-kétszer csak a jó szerencse tartotta őket az úton – no meg az, hogy a fekete BMW tényleg nagyon stabil –, de a terepralihoz szerencse is kell.

„Navigátori szempontból is nagyon nehéz és összetett verseny volt, de éppen azt beszéltük az autóban, hogy akkor dolgozunk együtt a legjobban, amikor sűrűn jönnek a jelek az itinerben, és néha még egy kicsit pontatlanul is. Mert így én is arra kényszerülök, hogy fokozottan figyeljek. Az itiner egyébként jó néhányszor megtréfálta az egész mezőnyt, s ez eléggé veszélyes, amikor százhatvan kilométer per órás tempóról kell féktávot venni. Egy alkalommal korábban kellett volna befordulni, mint ahogy írták, máskor meg három-négyszáz méterrel később, ami bizonytalanná tette a versenyzőket. Ennek ellenére jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, és megállapítottuk, ebben a mezőnyben is oda lehetett volna érni az első öt közé, ha nincs a büntetésünk” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

A lengyel viadalt a korábbi síugró-világbajnok Adam Malysz nyerte meg, a magyarok közül a Fekete Antal, Tóth György páros a negyedik helyen ért célba.

 

A Lónyai, Garamvölgyi kettős legközelebb egy hónap múlva a spanyol világkupa-viadalon, a Baja Spainen áll rajthoz.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik