Sportrepülés: a biztonság a legfontosabb; Besenyei különleges ajándéka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 17:17
null
Az eső volt az úr a szombati napon (Fotó: Red Bull)
A pilóták és a nézők biztonsága érdekében törölték a teljes szombati programot a Red Bull Air Race világbajnoki sorozat budapesti állomásán – mondta el Jim DiMatteo versenyigazgató a délutáni sajtótájékoztatón.

 

„Nem tudtuk megtartani a harmadik szabadedzést és az időmérő edzést. A Duna feletti pálya jelenleg nem alkalmas a biztonságos versenyzésre, márpedig a biztonság a legfőbb szempont a sorozatban, ezt tartottuk szem előtt a mai döntésünkkel is" – kezdte Jim DiMatteo, a verseny igazgatója.

„Mindent megpróbáltunk, de a szurkolók és a pilóták biztonsága az elsődleges, a szél és a nagy eső pedig nem tette lehetővé a versenyzést. Holnap csak délelőttre mondanak komoly esőt, utána remélhetőleg jobb időnk lesz" – tette hozzá DiMatteo.

A világbajnoki pontversenyt vezető német Matthias Dolderer sem örült a szombati semmittevésnek: „Azon szurkolókat sajnálom leginkább, akik ideutaztak, és jól akarták maguknak érezni. Nincs hatásunk az időjárásra, el kell fogadnunk a döntést."

Az osztrák Hannes Arch szép emlékeket őriz Budapestről: „Először itt voltam vébéfutamon, így számomra mindig különleges ez a helyszín. Nem könnyű a pálya, ezért nem ideális, hogy elmaradt az edzés, de így még izgalmasabb lesz a verseny. Fontos, hogy minden helyzetben pozitívak maradjunk."

A sajtótájékoztató végén a tavaly visszavonult Besenyei Péter egy különleges fotóalbumot vehetett át a szervezőktől, amelyben a sorozatban eltöltött több mint tíz évének emlékezetes momentumait gyűjtötték össze, és amelyet minden pilóta aláírt a számára. A még mindig népszerű magyar versenyző elmondta, sokat kapott a sorozattól, és mindig a műrepülő család tagja marad.

A Red Bull Air Race sorozatnak ez a 10. idénye, a nyolcból még öt futam van hátra, Budapest a bajnokság negyedik állomása. Az úgynevezett Master Classban Dolderer vezet 30 ponttal, mögötte az amerikai Kirby Chamblissnek 20, a francia Nicolas Ivanoffnak pedig 19 pontja van. Az utánpótlás-osztályban (Challenger Cup) az amerikai Kevin Coleman áll az élen 24 ponttal.

Ha a szervezők nem kényszerülnek újabb módosításra, akkor vasárnap 12 órakor az utánpótlásosztály, 14 órától pedig a Master Class pilótái mérik össze tudásukat, utóbbiakat a vb-sorrend alapján osztják párokba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik