Red Bull Air Race: Besenyei ismét repülőbe ül, de…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 11:54
null
Besenyei újra repülni fog a Duna felett (Fotó: Red Bull)
A magyar szurkolók legnagyobb örömére a július 16-17-én Budapesten vendégeskedő Red Bull Air Race keretein belül ismét repülőbe ül Besenyei Péter. Ez lesz az első alkalom 2003 óta, hogy a sportág „keresztapja" nem versenyzőként vesz részt az eseményen, hanem felvezetésként bemutatójával beizzítja a magyar főváros légterét. A tavaly visszavonult pilóta arról beszélt, hogy milyen érzések kavarognak benne és hogyan éli meg, hogy nem versenyzőként vesz részt a hazájába látogató eseményen.

 

„Nagy dolog, hogy idén is otthont adhat Budapest a Red Bull Air Race sorozat egyik versenyének – monda el Besenyei az esemény hivatalos honlapjának. – Ez lesz az első alkalom, hogy nézőként és nem versenyzőként leszek jelen, de nagyon várom, hogy lássam a barátaimat. Ez egy remek alkalom lesz, hogy találkozzak Paul Bonhomme-mal, és megbeszéljük, milyen az élet versenyzés nélkül.”

Besenyei bár nem versenyzik, egy kis időre mégiscsak használatba veszi a Duna feletti légteret: „Nagyon várom már, hogy repüljek. Nagyon hiányzik a Red Bull Air Race. Furcsa lesz, hogy »csak« a légi bemutató része leszek, de várom, hogy ismét felemelkedjek a Corvus Racerrel.”

Besenyei már számtalanszor repült Budapest felett, de még mindig különleges számára a magyar főváros: „Ez az egyik legjobb pálya a versenynaptárban. Budapest gyönyörű város és szerencsések vagyunk, hogy ismét a Duna-parton fogadhatjuk az eseményt. Tudom, hogy az emberek is nagy izgalommal várják versenyt.”

A budapesti pálya
A budapesti pálya

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik