Ralikrossz: Szabó Krisztián újra a dobogón az Eb-n

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2015.09.20. 19:44
null
Szabó Krisztián középen a döntőben (Fotó: Kovács Nikolett, Hantos László)
Ismét motorzajtól volt hangos a Circuit de Barcelona, amely története során először ralikrosszpályává változott. Itt rendezték ugyanis a ralikrossz-világbajnokság 10. fordulóját, ami egyben az Európa-bajnokság S1600-as kategória 7. futamát is jelentette.

 

Utóbbiban állt rajthoz Szabó Krisztián, aki idén első teljes szezonját futja a mezőnyben. A portugáliai győzelem és a németországi harmadik hely után, most azt is megtapasztalta, hogy milyen a pódium második fokán állni.

Krisztián hamar felvette az új pálya ritmusát, minden edzés és előfutam során a legjobbak között volt, így a harmadik helyről várhatta a finálét.

„Ezen a hétvégén én voltam a leggyorsabb, de sajnos a döntőben ismét feltartottak, így meg kellett elégednem a második hellyel. Az időeredménynek különösen örülök, mert ezen a pályán mindenki most ment először, senkinek sem volt tesztelési lehetősége. Egy futam van még hátra a bajnokságból, remélem újoncként a szezon végén is ott lehetek az összetett dobogón” – mondta a magyar pilóta a verseny után.

Szabó jelenleg második helyen áll a bajnokságban, hátránya 26 pont az utolsó futam előtt, amit Olaszországban rendeznek majd.

A kategória másik magyar indulója, Luigi nem jutott be a döntőbe, míg Kárai Tamás a Supercars géposztály Európa-bajnoki értékelésében a 10. helyen végzett.

Petter Solberg áll az összetett élén (Fotó: Kovács Nikolett, Hantos László)
Petter Solberg áll az összetett élén (Fotó: Kovács Nikolett, Hantos László)

Ami a nagyokat illeti, a hétvége során folyamatosan nehézségekkel küzdő Petter Solberg a lehető legjobb pillanatra szedte össze magát, így megnyerte a döntő futamot Johan Kristoffersson és Timmy Hansen előtt. Ugyanez a három pilóta áll az összetett élén is Solberg (243 pont), Hansen (208) és Kristoffersson (182) sorrendben. A Supercars világbajnokságból még három futam van hátra.

„Nem voltam nyugodt a finálé előtt, de végül minden jól sikerült. Az igazság az, hogy nagy volt a nyomás rajtam, mert a fiam éppen az én rajtom előtt megnyerte a saját versenyét (Oliver a svéd autókrossz-bajnokságban versenyez – a szerk.), szóval én sem hagyhattam cserben a családot” – nevetett önfeledten Solberg a sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik