Rali-vb: törölték az új-zélandi versenyt a vírus miatt

Vágólapra másolva!
2020.06.04. 12:35
null
Törölték az új-zélandi versenyt a koronavírus miatt (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány hatására törölték az Új-Zéland ralit, amely ebben az idényben csatlakozott volna a világbajnoki (WRC) sorozathoz.    

 

A rendezők csütörtökön jelentették be, hogy a világjárvány okozta folyamatos változások nyomán nem kerül sor a szeptember első hetére tervezett, Auckland környéki viadalra, amely 2012 után tért volna vissza a vb-programba.

„Figyelembe véve, hogy a határaink jelenleg zárva vannak a nemzetközi utazások előtt, és hogy milyen logisztikára lenne szükség az érkező szurkolók ezreinek elszállásolásához, a 2020-as rendezés nem lenne praktikus”– fogalmazott a versenyigazgató Michael Goldstein.

A világbajnokságból a pandémia elterjedése előtt három versenyt rendeztek meg, a folytatás pedig –jelenlegi állás szerint– szeptember végén Törökországban lehet. Eddig több fordulót töröltek vagy halasztottak, szerdán az augusztusra tervezett finnországi futamot vették ki a programból.

A pontversenyben a hatszoros világbajnok francia Sebastien Ogier áll az élen, nyolc ponttal megelőzve az ugyancsak Toyotával versenyző brit Elfyn Evanst.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik